A felmérésben ezer tinédzsert kérdeztek meg alvási szokásaikról, és kiderült például, hogy a tizenkét-tizenhat évesek naponta csak négy-hét órát alszanak, szemben az ajánlott nyolccal. A hálószobában bekapcsolva hagyott elektromos berendezések - például a számítógépek és a tévék - pedig rontják az amúgy is kevés alvás minőségét.
A kérdésekre válaszoló tizenévesek majd negyede hetente több mint egyszer tévénézés közben alszik el, vagy bekapcsolva hagyja a zenét. Majdnem az összes megkérdezett fiatalnak van a szobájában telefon vagy zenelejátszó vagy tévé, kétharmaduknak mindhárom.
A fiatalok negyven százaléka panaszkodott napközbeni fáradtságról, de csak tizedük tartotta fontosnak a megfelelő alvást.
Az edinburgh-i alvásközpont szakembere "hihetetlenül aggasztónak" nevezte a trendet. Chris Idzikowski szerint - a gyorséttermi ételekre használt junk food analógiájára - junk sleepről, vacak alvásról kell beszélni a fiatalok esetében, amelynek sem a hossza, sem a minősége nem elégíti ki az agy pihenési szükségleteit.
"A fiataloknak meg kell tanulniuk, hogy az egészséges életmódba az egészséges alvás éppúgy beletartozik, mint az egészséges táplálkozás. Az üzenet egyszerű: kapcsolják ki a kütyüket, és aludjanak többet" - fogalmazott a szakember.
A loughborough-i alváskutató központ professzora ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt könnyebb mondani, mint rávenni a fiatalokat annak megvalósítására.
"Két tinédzser gyerekem van, és ez a tanács egyszerűen falra hányt borsó" - jegyezte meg Jim Horne.
Kevesebb alvás, több evés
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nemcsak a jó közérzethez, hanem az optimális fizikai és szellemi teljesítőképességhez is elengedhetetlen. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a keveset alvók nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak.
Brit tudósok eredményei szerint a kevés alvás olyan hormonális folyamatokat generál, amelyek a szervezetet a cukorban és keményítőben gazdag, energiadús táplálék megszerzésére sarkallják.
A sok alvás ugyanakkor nem csak elhatározás kérdése, az alvásproblémák többféle betegség tünetei lehetnek, a pajzsmirigy rendellenességeitől kezdve a depresszióig.