A Nature Biotechnology című szaklapban olvasható beszámoló szerint a tudósok már többször eljutottak a sejtek bejuttatásáig, amelyek azonban eddig elpusztultak a patkányok szervezetében.
Ez a jelenség nem egyedi, az átültetett sejtek pusztulása jelentősen lassította az összes sejtterápiás kutatást, amely a cukorbetegség, a Parkinson-kór és más betegségek gyógyítására irányult.
A Geron Corp nevű cég szakemberei a mostani kísérletben az őssejtekből kitenyésztett szívizomsejteket egy túlélőkoktél kíséretében fecskendezték be, amely egyebek mellett fehérjéket tartalmazott.
A módszer működött, a sejtek a patkányok szervezetében életben maradtak, beilleszkedtek a szívizomszövetbe, és javították az állatok károsodott szívműködését.
"Ez az eddigi egyik legsikeresebb olyan kísérlet, ahol befecskendezett sejtekkel javítottak egy homogén szövet működésén; az összes kezelt szívnek ismét jól működnek a szövetei" - jelentette ki a kutatásban részt vevő Chuck Murry, a Washingtoni Egyetem őssejttan- és regeneratív gyógyászati intézetének munkatársa.
A túlélőkoktél alkalmazása megnyithatja az utat a szívinfarktusok regeneratív, a szív funkcióinak legalább egy részét helyreállító kezelése előtt. Ez rengeteg embert érint, az Egyesült Államokban például évente mintegy 865 ezer embernek van szívrohama, ennek következtében több mint harmaduknál maradandóan károsodik a szívműködés. Az utóbbi csoportba tartozók egyharmada emiatt két éven belül meghal.
Az őssejt terápia nagy reményekkel kecsegtető, de egyelőre kevés, a mindennapi gyógyászatban is felhasználható eredményt hozó módszer. Alapja, hogy az őssejtekből bármilyen típusú sejt kialakulhat, vagyis akár új szervek is növeszthetők a segítségükkel.