Az Endeavour hétfős személyzete a tervezett időpontban, helyi idő szerint este fél hét után szállt fel. Az űrsikló várhatóan pénteken éri el a Nemzetközi Űrállomást.
Az utat ezúttal a szokásosnál nagyobb figyelem övezi, mert az űrhajósok között van Barbara Morgan tanárnő, aki tartalékűrhajósként vett részt a Challenger 1986-os missziójának előkészítésében.
A kilövés utáni 73. másodpercben felrobbant űrsikló utasai közé azonban nem Morgan, hanem egy másik tanárnő, Christa McAuliffe került be.
Az irányítóközpont a mostani fellövés 73. másodpercében - a Challenger-katasztrófa időpontjában megemlékezett a szerencsétlenül járt űrsiklóról, majd közölte: Barbara Morgan úgymond "megkezdte a tanítást". Morgan egyébként ugyanazt a helyet kapta a gépben, mint elhunyt kollégája.
Óra az űrből
Lent, a Földön közben a Nasa 1985-ös "Tanár az űrben" programjának 114 jelöltje nézte végig az indítást.
Michel Griffin, a NASA igazgatója azt mondta: minden egyes kilövéskor arra gondol, hogy valaki nem térhet vissza. "De ez addig így is marad, amíg az ember az űrbe indul" - mondta.
A NASA jelezte, hogy 11 naposról 14 naposra nyújthatja a missziót. Ebben az esetben Morgan órát tarthat az űrből egykori iskolája diákjainak.
Fő feladata ugyanakkor az Endeavour robotkarjának üzemeltetése lesz, amellyel az űrsiklón érkezett rakományt átrakodják majd a Nemzetközi Űrállomásra.
Az új biztonsági előírásoknak megfelelően az űrhajósok egy egy lézersugár segítségével letört szigetelőanyag után kutatva, megvizsgálják az űrsokló orrát, hasát és szárnyait.
Elkelt már egy kis siker
2003-ban a Columbia hőpajzsának megsérülése nyomán az űrrepülőgép az atmoszférába visszatérve darabokra tört a személyzet halálát okozva.
A NASÁ-nak különösen nagy szüksége van a mostani pozitív hírekre, miután nemrégen kínos pillanatokat okoztak azok az állítások, amelyek szerint több űrhajós részegen indult a világűrbe.