Az MSZP-s képviselő a jövőben él

Infostart
2007. július 5. 06:57
A Semmelweis Egyetem Immunológiai Intézetének igazgatója szerint a tudomány ma még nem teszi lehetővé, hogy a szülők megválasszák gyermekük nemét.

Falus András azután nyilatkozott az InfoRádióban, hogy Török Zsolt, az MSZP képviselője határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelynek értelmében a szülők megválaszthatnák a másodszülött gyermek nemét.

Az immunológus-genetikus professzor elmondta, hogy a rendelkezésre álló technológia csak a valószínűséget növeli, de eközben a génkárosodás veszélyét is hordozza.

A spermiumban a 23. kromoszóma vagy X vagy Y. Attól függően születik lány vagy fiú, hogy milyen spermium termékenyíti meg a petesejtet.

A jelenleg használatos eljárásban dúsítják az X vagy az Y tartalmú spermiumokat. A két típust ugyanis nem lehet egymástól elkülöníteni - hangsúlyozta Falus András -, csupán annyit lehet elérni, hogy arányuk az 50-50 százalékról 65-35 százalékra változzon.

Ráadásul igen nagy a valószínűsége annak, hogy a dúsítási eljárás során károsodik a spermium, azaz létrejön benne valamilyen genetikai hiba. Természetes úton nem is lehetséges olyan állapotot előidézni, amelyben akár az esélye nőne annak, hogy a gyermek például fiú lesz. Ez csak egy mesterséges megtermékenyítés során érhető el.

Falus András ugyanakkor rámutatott arra, hogy a családtervezési szempontoktól eltérhetnek az egészségügyi szempontok, azaz például fontos lehet annak kiszűrése, hogy egy vérzékenységet hordozó családba fiúgyermek foganjon.

Az igazgató arra is rámutatott, hogy Magyarország számára a gyermek nemének "megválasztását" egy nemzetközi egyezmény tiltja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást