Newton megjósolta a világvége időpontját

Infostart
2007. június 19. 09:32
Híresen analitikus elméjével felfedezte a gravitáció törvényeit és leírta a bolygók mozgását. Sir Isaac Newton ugyanilyen pontos volt a világvége kiszámításakor is. Mint most nyilvánosságra került leveléből kiderült, 2060-ban lesz vége a világnak.

Szerencsére a mélyen hívő Newton a vallásra, és nem a logikus érvelésre alapozta számításait.

Egy 1704-ben kelt levelében, amelyet a jeruzsálemi Héber Egyetemen mutattak be, Dániel könyve alapján számította ki az Apokalipszis pontos dátumát.

"Későbbre halasztódhat a világvége, de annak nem látom okát, hogy korábban következzen be" - fogalmazott a modern fizika atyja.

Azt azonban nem tudni, Dániel könyvének pontosan mely kitételeire alapozta kijelentését.

Newton szerint a világvége előtt "elpusztulnak a bűnös nemzetek, vége lesz a sírásnak és a szenvedésnek, a zsidók visszatérnek a fogságból, és ismét létrehozzák virágzó és örök királyságukat".

A Héber Egyetemen rendezett kiállításon prózaibb feljegyzéseket is bemutatnak, például Newton bevételeiről.

A leveleket, feljegyzéseket az 1930-as években árverezték el, a legtöbbet 1969 óta az izraeli nemzeti könyvtár zárt részlegében őrizték.