Ne legyen bűntudata, repüljön nyugodtan

Infostart
2007. június 19. 07:40
A légi közlekedés közel sem olyan környezetszennyező, mint ahogyan azt állítják, sőt, kevésbé ártalmas, mint a vonatozás - vélik a brit pilótaszövetség tagjai.

Azok, akik támadják a légi közlekedést, csupán féligazságokat és igazságtalanságokat tudnak felhozni, hogy bizonyítsák álláspontjukat. Miattuk az utasok ma már bűntudatot éreznek, ha repülőre szállnak - állítják a brit pilótaszövetségnél.

A szervezet megkérdőjelezi azt a véleményt is, amely szerint a vonatok kevésbé környezetszennyezők, mint a repülőgépek.

A vonatok valóban kevésbé ártalmasak a környezetre, mint a repülők, ha a kilométer és a szállított utasok arányát vizsgáljuk, de ez az állítás nem igaz a 800 kilométernél hosszabb utazásokra, és azokra a szupervonatokra sem, amelyeket az európai kontinensen, és hamarosan Nagy-Britanniában is használnak majd - áll a jelentésben.

A pilótaszövetség vezetője, Mervyn Granshaw elismeri, hogy tenni kell valamit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében, és kijelentette: ők is kiveszik ebből a részüket. Azt azonban nem hajlandók tovább elviselni, hogy hamis vádakkal illessék őket.

Arra senki nem szólított fel, hogy korlátozzuk a legnagyobb szennyezők, az autók közlekedését. A repülés könnyű célpont volt - mondta Mervyn Granshaw, aki hozzátette: a technológiai fejlődés hamarosan még környezetbarátabbá teszi a repülőgépeket.

Azt üzenjük minden utasunknak: ne érezzék vétkesnek magukat. Azok, akik szupervonatokkal utaznak Dél-Franciaországba, több szén-dioxid kibocsátásáért felelősek, mint azok, akik odarepülnek - közölte a pilótaszövetség vezetője.