Magyar sikerek: önjáró gömbrobot és kézírás-felismerő

Infostart
2007. június 13. 04:56
Gimnazisták által készített önjáró, irányítható gömbrobot és számítógépes kézírás-felismerő is első díjat nyert az Ifjúsági Innovációs Versenyen, amelynek díjait a Hazai Szellemi Termékbörze első napján osztottak ki.

A Magyar Innovációs Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: a börzén cégek kerülhetnek kapcsolatba feltalálókkal, majd technológiát vásárolhatnak.

Az ifjúsági díjakat egytől egyig középiskolások nyerték meg - közölte Szabó Gábor. Az egyik pályázó egy olyan számítógépes azonosító rendszert dolgozott ki, amely már egyetlen, a laptop érintőegerére írt betűből azonosítható a számítógép gazdája.

Egy másik diák pedig egy növény illatából elindulva, annak biokémiai ciklusát, és azon keresztül az önvédelmi mechanizmusait követte nyomon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást