Ha a kutató szabad kezet kap

Infostart
2007. június 5. 13:16
Magyarországnak is észre kellene vennie, hogy a világ vezető hatalmai ma már nem az alkalmazott, hanem az alapkutatások jelentőségét hangsúlyozzák, és ebbe fektetik a legtöbb pénzt - mondta az InfoRádióban az Európai Kutatási Tanács tagja, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.

Hogy mi az alapkutatás? Az, ha nem mondják meg a kutatónak, hogy mely problémát kell megoldania, hanem azt kutatja, amit ő fontosnak tart - mondta az InfoRádióban Kroó Norbert.

A világ vezető hatalmai már belátták, hogy ha az alapkutatás nem hoz eredményt, akkor nincs mit alkalmazni, nincs mit átültetni a gyakorlatba.

A fizikus hozzátette: a magyar kutatók jó partnerek a vezető európai országok számára az alapötletek kidolgozásában is, de a szabadalmi szemléletnek még sokat kell változnia.

Példaként említette az extrém rövid impulzusú lézer ügyét, amelyet a Központi Fizikai Kutatóintézet akart a világon elsőként szabadalmaztatni, a magyar szabadalmi hivatalban azonban szamárságnak tartották az ötletet. Ma viszont ettől a találmánytól hangos a világ.

Elmondta azt is, hogy az Európai Unió létrehozott egy 7,5 milliárd eurós pénzalapot az alapkutatások támogatására, amelyből pályázat útján nyerhetnek a tudósok.

Hanganyag: Torda Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást