Háromszázmillió oldalas enciklopédia az interneten

Infostart
2007. május 9. 21:43
Hatalmas vállalkozásra készülnek a világ tudósai. Terveik szerint összeállítják minden idők leghatalmasabb enciklopédiáját, amelyből minden megtudható majd a Föld eddig ismert 1,8 millió élőlényéről. Ráadásul az információkért fizetni sem kell majd, mert ingyen elérhetők lesznek az interneten.

Az Élet enciklopédiája (Encydlopedia of Life) leírásokat, képeket, térképeket, videókat és hanganyagokat is tartalmaz majd. Az oldalról elérhetők lesznek a tudományos folyóiratok.

Az oldal készítésében a világ vezető tudósai, kutatóintézetei és egyetemei vesznek részt. A tervek szerint a munka befejezéséhez tíz évre lesz szükség.

A vállalkozás ügyvezetője, James Edwards szerint az enciklopédia olyan lesz, mint egy interaktív állatkert.

Az oldalakat úgy állítják össze, hogy azok az iskolás gyermekeknek és a kutatóknak is hasznosak legyenek.

Az enciklopédia a tervek szerint 300 millió oldalt tartalmaz majd, amelyet ha kinyomtatnák és a lapokat egymásmellé raknák, kétszer körbeérné a Földet, azaz több mint 80 ezer kilométer hosszú lenne.

Készítésére az első két és fél évben várhatóan 12,5 millió dollárt, azaz csaknem 2,5 milliárd forintnak megfelelő összeget költ a MacArthur and Sloan társaság.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt a tudósok már tervbe vették, hogy listát írnak a világon élő fajokról. Akkor azonban kudarcot vallottak. A vállalkozás túl megerőltetőnek és drágának bizonyult.

Most azonban a legújabb kutatási technológiáknak köszönhetően sikerrel járhat az elképzelés.

Olyan technikát használnak majd, mint a Google internetes oldal, hogy begyűjtsék az interneten rendelkezésre álló információkat - mondta a Harvard egyik professzora, a vállalkozás egyik kurátora.

A kutatók szerint az internetes enciklopédia egyik előnye, hogy az újonnan felfedezett fajok azonnal felvihetők rá, így akár a világ legszegényebb országainak kutatói is hozzáférhetnek a legfrissebb tudományos dokumentumokhoz.