Charles Simonyi: "Jobban néz ki, mint a képeken"

Infostart
2007. április 13. 06:10
Hat diák tehetett fel kérdéseket az éjszaka a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodó Charles Simonyinak. A magyar származású űrturista a Puskás Tivadar Távközlési Technikumból létesített hétperces amatőr rádiókapcsolat során elmondta, múlt éjszaka átlósan aludt, már nem fáj a háta, és elégedett a fedélzeti számítógépek operációs rendszerével is.

Péntek éjjeli negyed 2-kor Charles Simonyi HA5SIK amatőr rádióazonosító-jelén hívta a Puskás Tivadar Távközlési Technikum a Földtől 300 kilométeres távolságban keringő Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó első magyar űrturistát.

A mindössze 7 perces rádiókapcsolat során hat olyan diák tehetett fel kérdéseket Charles Simonyinak, akik valamilyen módon kapcsolódtak az űrhajós édesapjához, Simonyi Károly fizikushoz.

"Jobban néz ki, mint a képeken"

A technikum jelenlegi és volt tanulói egyebek mellett a súlytalanságról, a kísérleteiről és a Föld űrből látható képéről kérdezték a második magyar űrhajóst.

"Jobban néz ki, mint a képeken, a Föld óriási, csendes, gyönyörű kék színű, a felhők árnyékát állandóan lehet látni, éjjel a villámok nagyon érdekesek, hogy milyen nagy területen mennek keresztül, és néha városokat is lehet látni" - mondta Charles Simonyi.

Az űrturista elmondta, legutóbb átlósan aludt, hogy a vér ne menjen a fejébe, megjegyezte, hogy már nem fáj a háta, amiről, mint kiderült, tipikus űrhajós betegség.

Charles Simonyi arról is beszélt, hogy a sugárzásmérésen kívül orvosi kísérleteket is végez, méri, hogy a sugárzás miatt mennyire romlik a különböző fémek vezetőképessége, és segít a fedélzeten lévő baktériumok nyilvántartásában is.

"Az a legfontosabb, hogy a programok jók legyenek"

Mivel a magyar származású amerikai üzletembert tartják több világszerte is használt számítógépes program atyjának, az egyik diák számára adott volt a kérdés, hogy mennyire elégedett a Nemzetközi Űrállomás operációs rendszerével.

"Minden operációs rendszerre lehet rossz programokat írni. Az a legfontosabb, hogy a programok jók legyenek. Valószínűleg a programozók azon vitatkoznak, hogy melyik a jobb operációs rendszer, ahelyett, hogy megcsinálták volna a programokat jobban" - fejtette ki Charles Simonyi.

Jó utat kívántak neki

A Nemzetközi Űrállomás 7 perc alatt haladt át Magyarország felett, így mindössze ennyi ideig élt az összeköttetés. Ez volt az első Magyarországról indított amatőr rádiókapcsolat a Nemzetközi Űrállomással, és az első magyar nyelvű beszélgetés is.

Charles Simonyi a tervek szerint április 20-án tér vissza a Földre a Szojuz űrhajóval, a diákok pedig jó utat és biztonságos földet érést kívántak a második magyar űrhajósnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Simonyi Tamás, Charles Simonyi öccse
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Magyari Béla ûrhajós
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A teljes beszélgetés hangfelvétele
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást