A fegyvereket a nők találták ki

Infostart
2007. február 23. 11:08
A tudósok szerint a nők használhattak először fegyvereket, hogy így ellensúlyozzák fizikai gyengeségüket a férfiakkal szemben.

Az egyesült államokbeli Iowai Állami Egyetem kutatói Szenegálban vizsgálták a csimpánzok viselkedését. A csimpánzok genetikai állománya igen hasonlít az emberéhez.

Megállapították, hogy főleg a nőneműek használnak eszközöket a többi állattal való összecsapások során.

Szerintük az előemberek korában is a nőneműek lehettek azok, akik úttörők voltak a fegyverhasználatban. A vadászat során ugyanis szükségük volt segédeszközökre, mivel gyengébbek voltak a férfiaknál.

A kutatás vezetője azt mondta: a nőknek praktikus megoldásokat kell kitalálniuk arra, hogy ellensúlyozzák a férfiak fizikai fölényét.

A csimpánzokról már eddig is tudták a kutatók, hogy eszközöket használnak például a mogyoró feltöréséhez. Azt azonban eddig nem gondolták, hogy a vadászatnál is használnak eszközöket.

A kutatók szerint a felfedezés okot adhat arra, hogy átgondolják az emberi viselkedés fejlődésének történetét.