Sokan azt sem tudják, hogy zúg a fülük

Infostart
2007. február 20. 05:40
Népbetegséggé válhat a fülzúgás Nagy-Britanniában. Egy felmérés szerint csaknem ötmillión szenvedhetnek a fülcsengéssel, de negyedük nincs tisztában ezzel a problémával.

A fülzúgással küzdő emberek negyede azt gondolja, hogy a zaj, amit hall, a környezetből ered - állapította meg egy brit felmérés.

A két intézet által szervezett kutatásban ezer ember vett részt, és azt kellett meghatározniuk, hogy a zaj, amit hallanak, honnan ered: a szomszédból, a közlekedésből, vagy háztartási gépektől.

Nagy-Britanniában csaknem ötmillióan szenvednek a betegségben, amely csengő hang hallásával jár, és összekeveredhet a külvilág zajaival.

"A felmérés megmutatta, emberek ezrei nincsenek tisztában azzal, hogy fülzúgással küzdenek, így azzal sem, hogy miként javíthatnának állapotukon" - mondta John Low, a siketek nemzeti intézetének igazgatója.

A Brit Fülzúgás Társaság elnöke, Ewart Davies szerint úgy lehet a legjobban ellenőrizni, hogy valóban fülcsengésünk van-e, ha egy halk helyen megfigyeljük, a hallott zaj tartósságát.

A fülzúgásra ugyan terápia nem létezik, de több módon is lehet javítani a helyzeten.