Már készítik az "Armageddon-tervet" a Föld megmentésére

Infostart
2007. február 19. 05:20
Már idén elkezdik kidolgozni azt a cselekvési tervet, amely meghatározza a tennivalókat abban az esetben, ha egy nagy átmérőjű üstökös vagy aszteroida Földnek ütközése fenyeget.

Elképzelhető, hogy a dokumentumot az ENSZ is magáévá teszi, és meghatározza, hogy milyen összefogással hárítható el egy katasztrófa - valahogy úgy, ahogy azt az Armageddon című filmben láthattuk.

A gyilkos aszteroidák jelentette veszélyt egyre komolyabban veszik, a szóban forgó elképzelést az Űrfelfedezők Társasága dolgozta ki. A testület profi űrhajósokból áll, de az ajánlás elkészítésében tudósok, jogászok, diplomaták és pénzügyi szakemberek is részt vesznek.

A csoport májusban, Strasbourgban tartja az első ülését, és reményeik szerint a véglegesített dokumentumot 2009-ben nyújthatják át az ENSZ-nek.

Russel Schweickart, az Apolló-9 egyik asztronautája hangsúlyozta: meg vannak győződve arról, hogy szükség van egy részletesen kidolgozott és az ENSZ által elfogadott cselekvési tervre.

A korábbi űrhajósok azt is szeretnék elérni, hogy a NASA fordítson nagyobb figyelmet a viszonylag kisebb, de így is veszélyt jelentő égitestekre. Az észak-amerikai űrügynökség jelenleg a 700 méternél nagyobb átmérővel rendelkező, a Föld szempontjából veszélyes pályán haladó aszteroidákat és üstökösöket igyekszik nyomon követni. Jelenleg 127 ilyen objektumot követnek figyelemmel.

Az Űrfelfedezők Társasága azt javasolja, hogy az átmérőre vonatkozó határértéket szállítsák le 70 méterre. A NASA becslése szerint egyébként mintegy 20 ezer olyan égitest van, amely veszélyes lehet a földi életre.