Újabb bizonyíték: víz lehet a Marson

Infostart
2007. február 17. 07:15
Időnként folyékony állapotban is van víz a Marson - véli egy geológus, aki szerint a bolygó körül keringő egyik űrszonda felvételein időszakos vízmosások nyomai láthatók. Az már bizonyított, hogy a Marson vízjég és vízpára is van.

A felvételeket az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 2005 augusztusában útjára bocsátott Mars-szondájára szerelt nagy felbontású kamera készítette. A tudósok arra számítanak, hogy a geológiai jellegzetességekből következtetni lehet majd arra, volt, esetleg van-e víz és élet a bolygón.

A Mars Reconnaissance Orbiter nevű eszköz 206 novembere óta küld adatokat az égitestről.

A képeken elszíneződött sziklagerincek láthatók a bolygó szurdokokkal szabdalt részén, az egyenlítő környékén, ahol a naprendszer legnagyobb hasadéka, a Valles Marineris is található.

Kémiai reakció ment végbe

A sziklák formája arra lehet bizonyíték, hogy azokat folyékony anyagok - szinte biztos, hogy víz - miatt létrejött kémiai változások alakították.

Chris Okubo, az arizonai egyetem geológusa hasonló jelenségeket vizsgált a Földön található ősi folyóvizek környezetében.

A tudós szerint nehéz meghatározni, milyen régen folyt a mederben folyadék, talán millió vagy milliárd évekkel ezelőtt, az azonban tény, hogy bizonyítékot találtak arra, hogy a kőzeteket kémiai reakciók alakították, melyek az ott lévő folyadékok miatt jöttek létre.

Élet jelei után kutatnak

A geológus úgy véli, éppen ezek a területek a legalkalmasabbak arra, hogy kezdetleges életformák után kutassanak, és lehetséges, hogy errefelé találnak majd a talaj alatt folyó vizet.

Tavaly decemberben egy másik űrszonda - 2001-ben és 2005-ben - készült felvételeit összehasonlítva a tudósok már arra következtettek, hogy a négy év alatt folyhatott a felszínen is víz.