Elképesztő képek - a szúnyog, ahogy még sosem látta

Infostart
2006. november 15. 11:48
A csípés folyamatában lefotózott és felnagyított szúnyog, az emberi test mikrokamerákkal, belülről fényképezve, speciális festéssel láthatóvá tett DNS-molekula. Íme néhány azokból a képekből, amelyek a brit Daily Telegraph című napilap "Látványos Tudomány" pályázatára érkeztek be. A Művészetek Palotájában kiállított fotók között magyar kutatók, orvosok felvételei is láthatók.

A Magyarországról érkezett fotókat többek között Kerpel-Fronius Sándor, a Semmelweis Egyetem tanára zsűrizte. A gyógyszerészprofesszor az InfoRádióban elmondta: a modern tudomány és a biológia rendkívül sokat nyert azáltal, hogy tökéletesedtek a mikroszkopikus felvételek.

Az új műszaki adottságok megteremtették annak lehetőségét, hogy a természetben jól látható dolgok mellett megfigyeljük az egészen kicsiny élőlényeket is.

Mint mondta, különböző optikai műszerekkel az emberi test belsejéből is tudnak felvételeket készíteni.

Egy fotó például egy ioncsatornáról készült, amelyen az alkotó láthatóvá tudta tenni, hogy az hogyan épül be a sejtmembránba.

Nagyon kicsi élőlényeket is láthatunk, például megtekinthetjük azt a folyamatot, amely nyáron folyton kellemetlenséget okoz: azt, ahogy megcsíp minket egy szúnyog.


A szúnyog - ha nem ismerné fel... (képgaléria)

Az egyik kép a kromoszómát mutatja. Különböző festéssel láthatóvá válik a dezoxiribonukleinsav és a hozzá kapcsolódó fehérje.

Ezek megtekintése közel hozhatja az emberekhez azt, hogy a mai orvostudomány milyen koncepciókra épül - mondta Kerpel-Fronius Sándor.

A 100 alkotás, amelyek fele Nagy-Britanniából érkezett, felét pedig magyar alkotók készítették, a gyermekek számára is érthető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást