A hízás növeli a mellrák veszélyét

Infostart
2006. július 12. 10:55
A hízás a nőknél mind fiatal korban, mind a klimax idején jelentősen megnöveli a mellrák kialakulásának esélyét - állítják amerikai kutatók.

A Harvard Egyetem intézetei és több kórház együttműködésével folyó Nurses' Health Study kutatási programban közel 90 ezer nő vett részt, akiknek egészségi állapotát 26 éven keresztül kísérték figyelemmel.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy azoknál a nőknél, akik 18 éves koruk után 25 kilót, vagy annál többet szednek fel, 45 százalékkal nő meg a mellrák esélye.

Azok az idősebb nők, akik legalább 10 kilót híznak a klimax kezdete után, 19 százalékkal növelik esélyüket a mellrákra. Ugyanakkor azok, akik 10 kilót fogynak, 57 százalékkal csökkentik a mellrák megjelenését szervezetükben.

"Ez a kutatás csak megerősíti azokat a korábbi eredményeket, amelyek arra utaltak, hogy a hízás következtében megnő a mellrák kialakulásának esélye, különösen akkor, ha az extra kilókat nem sikerül leadni a klimax kezdete előtt" - mutatott rá Emma Pennery.

A Breast Cancer Care nevű brit mellrák ellenes szervezet tanácsadója hozzátette: bár a rák kockázata minden felszedett kilóval nő, jelentősen csak a nagy súlyfelesleg növeli a rák esélyét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Halmy László, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást