Kövéren is alultápláltak a magyarok

Infostart
2006. március 17. 08:43
A magyar lakosság jelentős része túl sok kalóriát fogyaszt, vitaminok és ásványi anyagok szempontjából mégis alultáplált. A számítógépes táplálkozáselemzés azonban segíthet a kiegyensúlyozott táplálkozás kialakításában - mondta az InfoRádióban Boros Szilvia sportszakorvos.

A szakember szerint a magyar lakosság nagyon sokféle vitamint, táplálékkiegészítőt fogyaszt, azonban közel sem biztos, hogy valaki pont azt veszi be, amire valóban szüksége van.

Boros Szilvia hangsúlyozta: a szükséges kiegészítőkről egy komplex táplálkozáselemzés elvégzése után lehet dönteni.

Ennek során a táplálkozástudományi szakemberek egy számítógépes szoftver segítségével számszerűen meghatározzák, hogy egy ember mennyi energiát, szénhidrátot, fehérjét, nyomelemet, vitamint, aminosavat visz be egy nap a szervezetébe.

A dietetikusok arra kérik a vizsgálatban részt vevő személyt, hogy írja le a lehető legrészletesebben, mit eszik és iszik egy átlagos napon, illetve héten, a program ez alapján végzi el a számításokat - tette hozzá a sportszakorvos.

Boros Szilvia elmondta: a program azt is ki tudja mutatni, ha valakinek az étrendjében nagyon magas az oxálsav mennyisége, ami hajlamosít a vesekő-képződésre.

A magyar lakosság táplálkozását a szakember úgy összegezte, hogy a bevitt energia mennyisége sokszor túlságosan is nagy, a vitaminokat és ásványi anyagokat figyelembe véve viszont sokan alultápláltak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást