Szabados Gábor sportközgazdász egyetértett, hogy az átlagember számára nyilván nagyon nagy összegeknek tűnnek azok a pénzbeni jutalmak, amiket a jól szereplő magyar sportolók kapnak, és természetesen azok is. Ugyanakkor nem elfelejtendő, hogy mindebben nemcsak az a 2,5 hétnyi – akár még kevesebbnyi – munkája van benne az olimpikonoknak, amit Tokióban töltöttek, hanem
gyakorlatilag az egész életüknek, a pályafutásuknak a munkája.
Hogy mindez sok-e vagy kevés, Szabados Gábor szerint nagyon relatív, amit vélhetően mindenki másképp ítél meg. Nemzetközi összehasonlításban mindazonáltal két fő trend látható:
- Az egyik, hogy minél kevesebb éremesélye van egy országnak, annál többet fizet egy jó helyezésér, ami tulajdonképpen logikus. Ebben az összehasonlításban azonban Magyarország kifejezetten kiemelkedő, tehát a hozzánk hasonló összegeket fizető országok lényegesen kevesebb érmet szereznek.
- A másik szerint azokban az országokban, ahol nem olyan fejlett a sportpiac, hogy egy olimpiai érmes – szponzorációkból, egyéb honoráriumokból – saját maga is bevételre tudja váltani a sikereit, ott az állami jutalmazás általában magasabb, ami Magyarországra is abszolúte igaz.
– magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy utóbbi trend Magyarországra abszolút igaz, hiszen
náluk az olimpiai érmesek nem tudnak olyan szponzori szerződéseket kötni, hogy az komoly bevételt jelentsen.
Különösen azért, mert azok a sportágak, amelyekben a magyar sportolók érmeket szoktak szerezni az olimpián, jellemzően nem a legpiacképesebbek. Míg mondjuk az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában, illetve más nyugat-európai országokban sokkal több piaci lehetősége van a sportolóknak arra, hogy egy–egy siker után pénzre tudják váltani az eredményeiket.
A sportközgazdász azzal is egyetértett, hogy a rendszerváltozás óta volt némi fejlődés a hazai sportszponzoráció terén, és biztosan mindenki láthatott sikeres magyar olimpiai bajnokokat, érmeseket reklámokban, azonban ezek előfordulása mégsem túl gyakori, éppen ezért is annyira emlékezetesek. Tehát az a fajta sportszponzoráció, ami Nyugat-Európában működik, Magyarországon azért nagyon ritka – ismételte meg a szakember –, ráadásul idehaza számos esetben olyan cégek reklámjaiban jelennek meg sportolók, gondolva itt elsősorban az olimpián szereplő sikeres sportolókra, akiknek egyfajta küldetésük is a sport támogatása,
vagyis nem feltétlen az adott szereplő reklámértékét, ismertségét akarják üzleti szempontból kihasználni, ami a lényege lenne a szponzorációnak, hanem egyfajta támogatásként fogják föl a lehetőséget.
Mindez azonban nem kizárólag a sportolókra, hanem a sportegyesületekre, a csapatsportágak szövetségeire is érvényes – tette hozzá a szakember. „Mai napig nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar sportszponzorációs piacot az jellemzi, hogy
a szerződések nem üzleti alapon köttetnek, hanem kapcsolati alapon.”
Tehát általában a szponzorált és szponzor között valamilyen személyes viszony, személyes kapcsolat van, és ez az alapja a szerződésnek. A komoly állami támogatásokkal működő sportfinanszírozásokban pedig a politikai és gazdasági kapcsolatok lehetnek a mérvadóak, hogy végül melyik egyesület milyen szponzori szerződéseket tud kötni – jegyezte meg Szabados Gábor.