Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Befutottak a második hét magyar főszereplői

Infostart / MTI
2021. augusztus 1. 09:16
Szombaton megérkezett Tokióba, az olimpia helyszínére a 17 fős gyorsasági kajak-kenu válogatott, amely helyi idő szerint vasárnap délelőtt már tréningezik is a sportági versenyeknek otthont adó Sea Forest Kajak-Kenu és Evezős Pályán.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány azt mondta: jól sikerült az egyhetes akklimatizációs edzőtábor. A küldöttség a Sikoku szigetén fekvő Takamacuban – mintegy 500 kilométerre a fővárostól – küzdötte le a hétórás időeltolódásból fakadó nehézségeket.

"Nagyon szép helyen készülhettünk, bár eléggé el voltunk szeparálva a külvilágtól, csak a pálya és a hotel között mozogtunk. Ez bizonyos szempontból jó, de a versenyzők számára kicsit monoton volt. Ezzel együtt a helyiek mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat" – fogalmazott a szakember.

Hozzátette: két-három-négy nap alatt mindenki átállt, s már a megfelelő edzésmunkát tudta végezni.

"És

mindenki egészséges"

– hangsúlyozta.

A kajak-kenu válogatott hagyományosan nem az olimpiai faluban lakik, hanem egy pályához közeli szállodában, ahonnan nyolc perc alatt kiérnek a Tokiói-öbölben fekvő létesítménybe.

"Ma még néhány hajót hitelesítünk és mindenki kijön edzeni is. Holnap pedig rajt" – mondta Hüttner Csaba.

Néhány versenyző részt vett a 2019 őszén ugyanitt rendezett olimpiai tesztversenyen, nekik már lehetnek emlékeik a körülményekről, a hőségről és a magas páratartalomról. Köztük volt Nádas Bence is, aki a kajaknégyes tagjaként és Kopasz Bálinttal K-2 1000 méteren száll majd vízre az ötkarikás játékokon.

"Hozzá kell szokni az időeltolódáshoz és a nagy meleghez, a magas páratartalomhoz.

A kiérkezésünk utáni harmadik-negyedik napon jött meg úgy az erőm, hogy a reggeli edzéseken is olyan teljesítményt tudtam nyújtani, amilyet akartam. Itt Tokióban más a víz, nagyon sós, ehhez is hozzá kell szokni, de lesz időm rá, én csak szerdán kezdek" – nyilatkozott az MVM Szegedi VSE világ- és Európa-bajnok kajakosa.

Mint mondta, készültek a nagy melegre, a futamok között megpróbálják majd hűteni magukat, például hűtőmellényekkel.

Tótka Sándor a K-1 200 méter friss Európa-bajnokaként száll vízre az olimpián, de mint elárulta, nem helyezésekben gondolkodik.

"Az első tapasztalatok alapján oldalszeles és gyors a pálya,

de nekem nem gond az oldalszél, mert Dunavarsányban, ahol szinte egész évben készülök, ugyanilyenek a körülmények – fogalmazott az UTE kajakosa, aki néhány napja ünnepelte a 27. születésnapját és Rio után a második ötkarikás szereplésére készül. - Élvezem, hogy itt lehetek és próbálom megélni a pillanatot. A felkészülésemben nagy szerepet játszott a mentális tréning, tudom, mi kell egy jó pályához, és ha ezt meg tudom csinálni, és úgy érek be a célba, hogy egy ezreddel sem tudtam volna jobbat menni, akkor elégedett leszek. Hogy ez mire lesz elég, majd meglátjuk."

A gyorsasági kajak-kenu versenyek hétfőtől szombatig zajlanak majd az olimpián, az első napon a női K-1 200 méter, a férfi C-2 és K-1 1000 méter, valamint a női K-2 500 méter előfutamaira kerül sor, magyar idő szerint 2.30 órától.