Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Hosszú Katinka: van ebben még... Milák Kristóf: irány enni, aludni

Infostart
2021. július 26. 13:29
Női 200 vegyesen az olimpiai bajnoki címvédő, férfi 200 pillangón a világcsúcstartó világbajnok, valamint Kenderesi Tamás értékelte továbbjutását.

Toronymagasan a legjobb idővel jutott tovább a kedd reggeli középdöntőbe Milák Kristóf 200 m pillangón, egy 5. hellyel a háta mögött a 4x100-as gyorsváltó tagjaként.

"Végre elkezdődött az én számom, nagyon vártam már, izgatott voltam. A lelátóról kaptam az ívet, buzdították a japán úszót.

Az első 100 után nem akartam lelazítani, épp azért, hogy lássam, mire kell figyelni, min kell még esetleg javítani"

– magyarázta taktikáját; az első 100 méteren még a többiekkel együtt tempózott, ezután kapcsolt nagyobb sebességre. "Abból tudok véleményt formálni, amit már átéltem. Már nem vagyok fáradt, álmos, mint a váltó után, de most irány enni, aludni" – indokolt a japán idő szerint egy alvásra lévő középdöntő előtt.

Amelynek tagja lesz Kenderesi Tamás is, aki futamában a második helyről ment tovább.

"Nem annyira tudtam felmérni a helyzetemet, de a végét igyekeztem megfogni, szerintem technikailag jó volt, elégedett vagyok. Mindenképpen jó, hogy tudunk pihenni, de a középdöntő reggele nagyon közel van" – fogalmazott az M4 Sportnak.

A 200 női vegyesen érdekelt olimpiai bajnoki címvédő, Hosszú Katinka a 2. legjobb idővel verekedte magát tovább, futamát nyerve.

"Szerencsére már mintha nagyon rég lett volna a 400 vegyes.

Van ebben még,

igyekszem úgy is összerakni" – fogalmazott reménykedve a háromszoros olimpiai bajnok úszó.

A szám másik magyarja, Sebestyén Dalma nem jutott tovább, övé lett a legjobb kieső ideje.