Nyitókép: MTI/EPA/Aleksandar Plavevski

Kilenc év, három olimpia: Szilágyi Áron és az InfoRádió

Infostart
2021. július 25. 06:30
Szilágyi Áron a legutóbbi három olimpián 225 találatot vitt be, s csupán 130-at kapott. S közben háromszoros olimpiai bajnok lett.

Szilágyi Áron 2012-ben Londonban szerezte első olimpiai aranyérmét. Akkor vasárnap nyert, de a mostanihoz hasonlóan a magyar küldöttség első aranyérmét.

Kilenc éve a malajziai Yu Peng Keannel kezdett (15-1), majd a kínai Man Csungot verte 15-10-re, aztán már csak európai ellenfelei voltak, 15-13-ra győzött a német Max Hartung ellen (aki ma is lehetett volna ellenfél, az ő ágán volt), 15-7-re az orosz Nyikolaj Kovaljov ellen, végül a döntőben 15-8-ra verte az olasz Diego Occhiuzzit. Az öt asszóban összesen 39 tust csináltak ellene.

Győzelme után nyilatkozott az InfoRadiónak: „Mindent kihoztam magamból. Magabiztosan kézben tartottam az összes asszómat. A legjobb formában voltam, a legjobb vívásomat tudtam nyújtani. Nem tudott senki sem megzavarni, azt éreztem a páston, hogy bárki jön szembe, megcsinálom, amit akarok. A negyeddöntő volt a legnehezebb. Plusz energiát adott, hogy a helyszínen rengeteg magyar szurkolt. Bízom abban, hogy a magyar vívás újra eredményes pályára tud állni, és lesznek még olimpiai bajnokok, nem én vagyok az utolsó harcos.”

Az InfoRádió Aréna című műsorában elmesélte, hogy másfél órával az első asszója előtt még nem volt meg a kardja.

Öt éve, Rio de Janeiróban a mexikói Julián Ayala (15-9), a fehérorosz Aljakszandr Bujkevics (15-12), a román Tiberiu Dolniceanu (15-10), a dél-koreai Kim Dzsung Hvan (15-12) és az amerikai Daryl Homer (15-8) ellen menetelt végig az aranyig vezető úton. Ötvenegy tust kapott, a döntőben győzött a legnagyobb különbséggel.

A címvédés után mondta: „Fantasztikus érzés, még csak keresem a szavakat. Most érzem át, hogy az elmúlt négy évben mennyi munka állt mögöttem és a csapatom, az edzőim, a masszőröm, a fizikai edzőm és a pszichológusom mögött. Nagyon hálás vagyok nekik ezért a munkáért. Végig úgy éreztem, hogy ez a munka megérdemel még egy aranyérmet. A döntőben olyan stratégiát kellett választani, amellyel az ellenfél dinamikus és agresszív vívását rögtön az elején meg tudom törni, nem tud lenyomni a pástról és nem tudja kialakítani a helyzeteit. Ez össze is jött. Szerencsére nem tudott váltani, és bár adott szép tusokat, de az asszó képe ez maradt végig” – mondta, majd kitért arra is, mi volt a különbség a londoni és a riói diadal között: „Londonban olyan állapotban vívtam, ami lehet, hogy nem lesz még egyszer a pályafutásom során. Most sokkal tudatosabbnak kellett lennem, több energiámat vitte el az, hogy ne figyeljek a közönségre, csak a következőre tuson járjanak a gondolataim. Jó volt, hogy az edzőm, Decsi András ott volt mögöttem, és amikor kinéztem rá, mindig megnyugtatott, felhívta a figyelmem arra, hogy a következő tus számít, nem érdekes, hogy előtte mi történt. Ez mindig jól jött, visszarántott az asszókba.”

Az InfoRádió Aréna című műsorában „megígérte”: folytatja Tokióig.

Tokióban a venezuelai José Quintero (15-7), az iráni Mojtabi Abedini (15-7), az ugyancsak iráni Ali Pakdaman (15-6), a georgiai Szandro Bazadze (15-13), végül az olasz Luigi Samele (15-7) ellen győzött. Elképesztő: az elődöntő kivételével minden asszójában legalább kétszer annyi tust adott, mint amennyit kapott. Csupán negyven tust kapott.

A sportoló 2018-ban is az Aréna vendége volt, akkor Szatmári András társaságában – a beszélgetést alább megtekinthetik.