Nyitókép: Elsa

Szilágyi Áron történelmet írt: újra olimpiai bajnok

Infostart
2021. július 24. 14:27
Az olasz Samele sem volt akadály, háromszoros ötkarikás aranyérmes a magyar kardozó.

A döntős ellenfél, az olasz Luigi Samele ellen jó mérleggel rendelkezett Szilágyi Áron, ötször győzte le, háromszor kapott ki tőle.

Ahogy egész nap, Szilágyi Áron ezúttal is magabiztos vívással kezdett, az első három tust a magyar vitte be, után tudott szépíteni az olasz. Visszatámadással szerezte a negyedik találatot, majd egy agresszív akció után jó ütemű vágással az ötödiket a címvédő.

Az olasz láthatóan nem tudott mit kezdeni Szilágyi lendületével és színes repertoárjával, 7-1-re változott az állás. Itt egymás után négy találatot Samele ért el, de a rövid pihenőre 8-5-ös magyar előnnyel vonultak a felek.

Ez sem törte meg Szilágyi formáját, a következő két tust remek ütemérzékkel vitte be, a 11.-et pedig egy okos visszaszúrással. Kicsit tudott faragni a hátrányán Samele, 12-7-re jött fel.

Szilágyi Áront azonban ezen a napon semmivel sem lehet megzavarni, legyőzni meg főleg. Higgadt maradt, és nagyszerű akciókat vezetve 15-7-re diadalmaskodott – ezzel sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok, hasonló bravúr még nem sikerült férfi kardozónak.

A sportoló 2018-ban az Aréna vendége volt Szatmári András társaságában – a beszélgetést alább megtekinthetik.