Nyitókép: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Testvérpár állt fel a pekingi dobogóra – a nyolcadik versenynap összefoglalója

Infostart
2022. február 12. 19:17
Az a két ország áll a pekingi téli olimpia éremtáblázatának élén nyolc versenynap után, amelyik négy éve, Pjongcsangban is a legsikeresebb volt: Németország és Norvégia. Mindkét ország nyolc aranyat szerzett eddig az idei játékokon.

A sílövők 10 kilométeres férfi sprintversenyén a norvég Johannes Thingnes Bö bizonyult a legjobbnak, míg a bronzérmet bátyja, Tarjei szerezte meg (nyitóképünkön középen és jobbra), ezzel ők lettek az első testvérpár, akik biatlonban egyéni versenyben együtt állhatnak dobogóra. A 12-szeres világbajnok Johannes Bö egyéniben második, összességében harmadik olimpiai aranyérmét nyerte.

A nap másik norvég aranyérmese a 23 éves Marius Lindvik, aki a síugrók férfi nagysáncversenyében bizonyult a legjobbnak. A középsánc bajnokát, a japán Kobajasi Rjujut szorította a második helyre. Lindvik mind a két napon jól ugrott, mégis meglepetés az elsősége, hiszen nagy világversenyen korábban még soha nem nyert, és a világkupában, illetve a Négysáncversenyen sem volt összetett elsősége.

Julija Sztupak, Natalija Neprjajeva, Tatyjana Szorina és Veronika Sztyepanova szerezte az orosz csapat harmadik aranyát, a 4x5 km-es női sífutóváltóban. Négy éve bronzérmes volt ez a csapat, most óriási, több mint húsz másodperces fölénnyel nyert. Körülbelül ennyit vert az utolsó ember, Veronika Sztyepanova a németek hajráemberére, Sofie Krehlre. Némi meglepetés, hogy a norvégok csak ötödikként értek be.

A hódeszkások olimpián debütáló, vegyes krossz számát az amerikai Nick Baumgartner és Lindsey Jacobellis nyerte. A 36 éves Jacobellis nyert egyéniben is, óriási napokat él meg ötödik olimpiáján.

Megszületett a rendező Kína negyedik aranyérme, Kao Ting-jü olimpiai rekorddal győzött a gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyében.

Nem csupán a szánkó, de a szkeleton versenyeit is uralják a németek. A női egyéni versenyt a 21 éves Hannah Neise nyerte, akinek ez az első nagy sikere a felnőttek között.

A női jégkorongtornán kialakult az elődöntő párosítása, a címvédő Egyesült Államok a finnekkel, míg a világbajnoki címvédő Kanada a svájciakkal mérkőzik meg hétfőn. Ugyancsak hétfőn kerül sor a jégtáncosok kűrjére, a szombati rövidprogram után a francia Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron kettős áll az élen.