Nyitókép: Kovács Tamás

Mind a négy magyar kajakos futamgyőztesként került a döntőbe

Infostart
2024. augusztus 10. 11:57
Mind a női kajak egyes 500 méteren, mind a férfi kajak egyes 1000 méteren két magyar lesz a délutáni döntőben. Gazsó Alida Dóra és Csipes tamara, valamint Kopasz Bálint és Varga Ádám is megnyerte a középdöntőjét.

Elsőként Gazsó Alida Dóra indult, erősen kezdett, a lengyel Dominika Putto mögött a második helyen haladt. Féltávnál magabiztosan tartotta a pozícióját, sőt, aztán erősített is, ráadásul az elsősorban 200-as, tehát sprinter lengyel vissza is esett. Bár a végén a belga, a portugál és a kínai rivális is közeledett, Gazsó megnyerte a futamot. Mögötte a belga Hermien Peters került még be a döntőbe.

A következő futamban jött Csipes Tamara, aki szinte rajt-cél-győzelmet aratott, féltávnál nagy fölénnyel vezetett, s a második 250 méteren már tartalékolhatott, így is simán nyert. Majdnem másfél másodperccel megelőzte a második helyen még továbbjutó, kanadai Michelle Russellt.

A férfi kajakosok 1000 méteren versenyeznek. Kopasz Bálint az első, az erősebb futamba került, a bal kezénél a nagy rivális, Fernando Pimenta evezett. A portugál egy ideig vezetett, Kopasz körülbelül egyméteres hátrányban tartotta a tempót. A táv hajrájában aztán a magyar olimpiai bajnok az élre állt, s megnyerte a futamot. Innen négyen jutottak a döntőbe, Kopaszon és Pimentán kívül a német Jakob Thordsen és a svéd Martin Nathell.

A második férfi K-1-es középdöntőben Varga Ádám igyekezett az elején takarékoskodni az erejével, de mindvégig továbbjutó helyen evezett. Féltávnál még hatan együtt haladtak, de 750-nél már csak négyen maradtak elöl. Nagyon jól ment a cseh Josef Dostal, aki talán vissza is vett a végén, Varga Ádám pedig megnyerte a futamot, az argentin Augustin Vernice, Dostal és az egyéni indulóként szereplő, fehérorosz Uladzislau Kravec került még a döntőbe..