Nyitókép: Kovács Tamás

Minden magyar egység bejutott a középdöntőbe

Infostart
2024. augusztus 6. 09:25
Minden induló magyar egység sikerrel teljesítette a keddet a kajak-kenu-versenyek első napján, s bejutott a középdöntőbe.

A magyar kajak-kenus csapat tagjai hagyományosan nem az olimpiai faluban laknak, hanem egy pályához közeli szálláson, ahol Hüttner Csaba szerint minden rendben, "teljes nyugalomban vannak". Hozzátette: a felkészülés során előfordultak kisebb betegségek, de mindenki egészségesen várta a keddet.

"Azt várom az első naptól, hogy tisztuljon a kép, nem a mi szempontunkból, hanem hogy lássuk, a nemzetközi mezőny hogy áll. Mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy a legjobb formát hozzák a versenyzőink. Ők is és én is nagyon várjuk már a kezdést" - mondta.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta: minden egység számára az a cél, hogy egyenes ágon továbbjusson az előfutamából.

A magyar kajakosok és kenusok számára egyébként nem ismeretlen a Párizs belvárosától 25-30 kilométerre fekvő pálya, mivel 2022-ben egy kisebb csoport már ismerkedett a körülményekkel, tavaly pedig, augusztus és szeptember fordulóján olimpiai tesztversenyt rendeztek itt.

Elsőként a férfi négyes rajtolt, öt másik hajó társaságában.A világbajnoki ezüstérmes magyar egység. Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor jól evezett, a szerbek mögött, mindössze 19 századmásodperces hátránnyal, másodikként ért célba és egyből a középdöntőbe került.

A vegyes zónában az MTI-nek nyilatkozott az egység két tagja. „Klisé ugyan, de ez most elég első pályás volt – mondta Csizmadia Kolos. – Az utolsó százra maradt benne, technikailag sem állt még teljesen össze az egység. Ráadásul bejött egy olyan körülmény, amire nem számítottunk, szembe sütött a nap. A napszemüvegünkre felfröccsent a víz, a legtöbben vizuálisan követjük a másikat, nem érzésre, nem láttuk a másik lapátját, hogy egyszerre tudjunk evezni. Ez így iszonyatos erőpazarlás sajnos, de az időket tekintve a negyedik helyen mentünk tovább, nem vagyunk messze a céltól."

„Szerettünk volna egy kicsit erőt demonstrálni, de annak fényében, hogy a csapat másik fele ma még párost is megy, ez most így rendben van és lőtávolon belül vannak a többiek" - tette hozzá Kuli István.

A második (másik) előfutamból a németek és a spanyolok léptek egyből tovább a középdöntőbe.

Három újonccal szállt vízre a női kajak négyes, Csipes Tamara mellett Pupp Noémi, Fojt Sára és Gazsó Alida Dóra ült a hajóba. Ebben a számban Londonban, Rio de Janeiróban és Tokióban is olimpiai bajnok lett a magyar egység, de még a három évvel ezelőtti játékokról is csak Csipes Tamara maradt.

Ott van az egységben Pupp Noémi, ritkaság, hogy valakinek a testvére egy másik spoortágban versenyezve tagja a magyar olimpiai csapatnak. Pupp Réka cselgáncsban ötödik helyezett lett, a húga vajon elér-e hasonló eredményt?

A női négyesek első futamában a legutóbbi vb három dobogósa egymás mellé került, a négyesre a spanyolok, az ötösre a lengyelek, a hatosra az új-zélandiak. Lisa Carrington vezérevezésével nyertek az új-zélandiak, a spanyolok és a lengyelek egyből továbbmentek, egyből a döntőbe.

A második előfutamba került a magyar egység. Öt hajó indult, a hármason az ausztrál, a négyesen a kínai, az ötösön a német, a hatoson a magyar és a hetesen a kanadai kvartett. A táv első felét kevéssé jól, a másodikat ellenben kitűnően evezte végig a magyar négyes, 250 méternél még negyedik volt a németek, a kínaiak és az ausztrálok mögött, ám aztán erősített, s bejött a németek mögött másodiknak, s ezzel szintén rögtön a csütörtöki döntőbe jutott. A vb-ötödik ausztrálok pótvizsgázni kényszerülnek.

Adolf Balázs és Hajdu Jonatán a kenu kettesek első előfutamában lapátolt. Az ötös pályára kerültek, jó rajttal kezdtek, de féltávig visszaestek az ötödik helyre. Erős második 250 lett volna szükség az egyenes továbbjutáshoz, de negyedik hely lett belőle. Így a reményfutamban fognak délután újra evezni.

Két szegedi, Kiss Ágnes és Nagy Bianka indult a női kenu kettesek 500-as versenyében. A táv nagy részében a harmadik helyen eveztek. A kanadaiak elmentek tőlük, a spanyolokkal csatáztak egy kicsit, de a végén maradt a harmadik hely, a reményfutamban eveznek majd újra.

A férfi kajak kettesek következtek, ebben a versenyszámban négy előfutamot rendeztek. Az elsőben nem volt magyar, ott a német Jacob Schopf, Max Lemke kettőse nyert a portugál Joao Ribeiro. Messias Baptista duó előtt.

A másodikban Nádas Bence és Tótka Sándor az ötös pályánindult. Kiválóan eveztek, vezettek féltávnál, aztán a második számú német kettős, Max Rendschmidt és Tom Liebscher-Lutz erősített, előzött, mindkét páros biztosan jutott a középdöntőbe.

A harmadik futamban nagyon szoros versenyt vívott négy hajó, a lengyel (Stepun, Korsak) és a spanyol (Arevalo, Germade) ment egyből tovább, a kanadai és a szerb egység reményfutamot kénytelen menni.

A negyedikben indult a tokiói olimpia legjobb két ezres kajakosa, Kopasz Bálint és Varga Ádám, ezúttal 500-on, párosban. Szerb, cseh, ausztrál és dél-afrikai riválissal vetélkedtek. Az ausztrálok, Jean van der Westhuyzen és Tom Green szinte kilőttek, óriásit eveztek, de a magyar páros – a csehekkel csatázva – bejött másodikban, ugyancsak továbbjutott, nem kell a reményfutamban evezni.

Nem sikerült ugyanez a női kajak kettesben az erősebb magyar egységnek, Csipes Tamarának és Gazsó Alina Dórának. Féltávnál még másodikok voltak Lisa Carrington és Alicia Hoskin mögött. Az új-zélandiak végül nyertek, de a magyar kettőst megelőzte még a belga Hermien Peters, Lize Broekx kettős is.

A Pupp Noémi, Fojt Sára kettős nagyon szépen evezett, állta a versenyt az esélyesebb német és lengyel egységgel, végül 26 századmerccel csúszott le a továbbjutásról, a reményfutamban természetesen folytathatja.

Ezzel véget ért a program első része, 13.10-kor következnek a reményfutamok.

A keddi program második részében a Kiss Ágnes, Nagy Bianka kettős evezett először, megnyerték a reményfutamukat egy francia, egy chilei és egy kazah kettős előtt, s gond nélkül bejutottak a középdöntőbe. Ugyancsak kiharcolta a középdöntőbe jutást a cseh Fuksa testvéreket hét századdal megelőző, futamában a németek mögött második Adolf Balázs és Hajdu Jonatán.

A keddi program a női kajak kettesek reményfutamával zárult a magyaroknak. Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra, valamint Pupp Noémi és Fojt Sára azonos futamba kerültek, az első négyben kellett végezni a középdöntőért. Mindkét duónak sikerült, Csipes és Gazsó kettőse nyert, a Pupp, Fojt páros negyediknek érkezett be.

Folytatás szerdán.