Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Nem sikerült a bravúr Dánia ellen, az utolsó körben dől el a férfi kézisek továbbjutása

Infostart
2024. augusztus 2. 09:06
A magyar férfi kézilabda-válogatott vezetett is a világbajnoki címvédő ellen, ám végül három góllal kikapott a párizsi olimpiai csoportkörének negyedik fordulójában.

Három helyen is változott a magyar keret: Mikler Roland, Hanusz Egon és Rosta Miklós bekerült, míg Palasics Kristóf, Imre Bence és Szita Zoltán lett lecserélve. Előbbi két játékos maszkban ült a lelátón.

A dánok ellen Mikler kezdett a kapuban, az első gólt pedig Ancsin szerezte, akit aztán kiállítottak. A rutinos magyar kapus védéssel mutatkozott be Párizsban, ám a következő akcióból Gidsel egyenlített. Ilic révén újra a mieink álltak jobban. Nem sokáig, a dánok kihasználták a hibákat, és négy perc alatt négy gólt szerezve fordítottak (2-5).

Bánhidi és Ancsin tudott javítani az összképen, de emberelőnyben a dánok tartortták a 3-4 gólos előnyüket, könnyű gólokat szerezve. Fazekas és Bánhidi találata, és Mikler védése után 6-8 volt az állás. Bodónak volt lehetősége tovább csökkenteni a hátrányt, ám Landin kirúgta a labdát, aztán a dánok is hibáztak, szélről pedig Pedro be tudta húzni, így már csak egy volt a különbség.

A 16. percben 9-7-re vezettek a dánok, ám a magyarok megtáltosodtak, összeállt a védekezés, a másik oldalon pedig Bodó vezetésével sikerült átvenni a vezetést. Ilic találata után már 11-9 volt ide.

A félidő hajrája aztán a dánoknak sikerült jobban, Gidsel góljaival és Hansen higgadt heteseivel fordítottak (14-15). Az utolsó akció előtt időt kértek a mieink, de 7 a 6 ellen nem sikerült egyenlíteni, sőt a megszerzett labdával Dánia üres kapus gólt szerzett.

Második félidő

Bánhidi gólja nyitotta a második 30 percet, aztán Sipos blokkolt kiválóan. A dánok hetest harcoltak ki, Bartucz nem tudta védeni Hansen lövését (15-17). Lékai hetese, majd Fazekas betörése után látótávolságba került újra a válogatott, de Jörgensen találatai után 20-17-re vezettek már a dánok.

Sipos kapott képt percet a 42. percben, Hansen pedig ezúttal is bevágta a hetest. Pedro szépen kivitelezett lövését Landin nem tudta védeni, de Hansen ötödik hetesét is értékesítette (18-22),

A magyar időkérés után Bodó lőtt fölé, majd Mikler védett ismét - ez már a 10. volt. Sipos kapott két percet lökésért, nem jött jókor. Magnus Landin helyzetét a magyar kapus hárította, az ellentámadásból pedig Bánhidi talált be, de a gyors középkezdésből a dánok kihasználták, hogy üres a kapu (19-23).

A vb-címvédő fokozatosan lépett le, Lauge gólja után már 25-20 volt. Rosta lendítette át a magyarokat két góllal, ám Pytlickék is rendre betaláltak, állandósulni látszott a 4-5 gólos különbség a hajrára.

Mikler továbbra is remekelt, védései után Lékai, majd Ilic talált be. Lauge góljára még Rosta válaszol, de többre már nem volt idő,

Dánia 28-25-re nyerte meg a mérkőzést.

A magyar csapat így továbbra is két ponttal áll, és akkor juthat tovább, ha vasárnap legyőzni a házigazda franciákat.