Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf ezüstérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban

Infostart
2024. július 31. 20:45
Ahogy Tokióban 3 évvel ezelőtt, Tárnok 24 esztendős büszkesége a 200 méteres férfi pillangóúszás olimpiai aranyérmének megszerzésére készült Párizsban is. 150 méterig minden rendben is volt, de a nagy rivális Léon Marchand ellenállhatatlan hajrát produkált.

Milák Kristóf ezüstérmet nyert a férfi 200 m pillangón a párizsi olimpián.

A "rejtőzködő" sportoló az előfutamok és a középdöntők során is toronymagasan a legjobb időt repesztve a 4-es pályára kvalifikált a döntőben, mellőle, az 5-ös kőről rajtolt a hazaiak által támogatott francia Léon Marchand, akit előzetesen a legfontosabb riválisnak könyveltek el, bár az ő olimpiai programja sokkal sűrűbb, így nem lehetett tudni - kisvártatva a 200 mellen volt érdekelt az este folyamán -, mely számokat favorizálja igazán.

(A szám másik magyarja, Milák Kristóf korábbi edzéstársa, Márton Richárd a keddi középdöntők során hullott el, a 14. helyen fejezte be a versenyzést.)

Szokása szerint idegőrlő lassúsággal sétált ki a medencetérbe Milák Kristóf, majd a vetkőzését sem vette fürgébbre, ahogy a rajtkőre lépését sem. A játszmázásnak azonban vége lett, amit elhangzott a dudaszó, és medencébe ugrottak a versenyzők.

Milák már 50 méternél kiemelkedett, 2 tizeddel középdöntős idejénél is jobb részidővel fordult először.

A második ötvenen 52,86-tal már 6 tizedet vert saját magára, egy testhosszat a többiekre.

150-nél valamennyire zárkózott Marchand, és a hajrára meg is előzte Milákot, nem sikerült tehát a címvédés. Léon Marchand - Bob Bowman "phelpsi" műhelyéből - lett az olimpiai bajnok.

Az aranyérmes francia Léon Marchand (k), az ezüstérmes Milák Kristóf (b) és a bronzérmes kanadai Ilya Kharun (j) a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. július 31-én. MTI/Kovács Tamás

Marchand Párizsban már a második aranyát nyerte, ideje (1:51,21) jobb, mint amivel Milák Tokióban nyert, a győztes idő olimpiai rekord is, a Honvéd úszója 1:51,75-ös idővel érte el a falat. Miláknak ez a harmadik ötkarikás érme, Tokióban 100 m pillangón volt még egy ezüstje a 200-as arany mellett.

A verseny után a vegyes zónában Milák Kristóf nem nyilatkozott, és a hivatalos sajtótájékoztatón sem jelent meg. Korábban azt ígérte, szólni fog a versenyek után.