Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Golovin Vlagyimir: felelőtlenek voltunk

Infostart / Kaposi Dávid
2024. július 30. 19:30
A szövetségi kapitány és a játékosok szerint is elveszített egy pontot a női kézilabda-válogatott Angola ellen. A döntetlen okának a sok hibát és a fellazult védekezést tartják. A csapat csütörtökön a spanyolok ellen harcolhatja ki a továbbjutást a párizsi olimpián.

A magyar női kézilabda-válogatott kiélezett mérkőzést játszott Angola ellen a párizsi olimpián. A mieink az elején öt góllal is vezettek, aztán viszont az afrikai rivális állt jobban, és sokáig futni kellett az eredmény után. A hajrára sikerült egyenlíteni, majd Klujber Katrin hetest lőhetett a végén, ez azonban kimaradt – így 31-31 lett a vége. A magyar csapat három ponttal áll, még a spanyolokkal és Hollandiával játszik.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánytól először azt kérdeztük, hogy ez egy megnyert vagy egy elvesztett pont – egyértelműen az utóbbit mondta.

„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, de álomszerűen kezdtünk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk a videók alapján, a védekezés működött, könnyű gólokat lőttünk. Az első félidő második felétől aztán a játékunk támadásban és védekezésben is bizonytalanná vált. Felelőtlenek voltunk, nem azt tettünk, amit megbeszéltünk, belementünk a rohanásba, gyorsan akartuk befejezni a támadásokat, de nehéz visszarendeződni egy labdavesztés után. Négy lerohanásgólt kaptunk egymás után, nem tudtunk reagálni. Minden hiba megbünteti magát ezen a szinten” – mondta a szakvezető. Hozzátette, hogy Angola a korábbi meccsein kevésbé használta a termetes beállót, Kassomát, aki most kilenc gólt szerzett tíz lövésből, a magyar védők nem tudták tartani.

„Még nincs veszve semmi, van hátra két meccs. Most a játékosoknak saját magukra kell figyelniük, koncentrált és felelős játék kell a folytatásban” – nyilatkozta Golovin Vlagyimir, aki szerint

most fájó ez az egy pont, de lehet, hogy egyik legfontosabb pont lesz majd a végelszámolásnál.

Arra számít, hogy Angola már nem szerez több pontot az olimpián, a mieinkre még a hátralévő két meccsen biztosíthatja be a továbbjutást.

Győri-Lukács Viktória is a sok lerohanásgólt és az angolai beállót emelte ki a meccs utáni értékelésben.

„Számítottunk arra, hogy Angola kellemetlen ellenfél lesz, élvezik, hogy itt vannak, harcolni fognak végig. A mi hibáinkból jöttek vissza, gyors gólokat kaptunk. Lehet, hogy ennek az egy pontnak később örülni fogunk, de most még fáj, mert kezünkben volt a meccs,

Meg kell verni a spanyolokat, és akkor nincs gond.”

A szélső szerint a pozitívumok közé tartozik, hogy ezúttal is végig küzdött a válogatott, nem adta fel, hiszen tudott egyenlíteni, de ezúttal többet hibáztak és ziccerek is kimaradtak.

Vámos Petra szerint a védekezés a jó kezdés után fellazult.

„Magas szinten kezdtünk, főleg védekezésben, könnyű gólokat tudtunk szerezni, aztán valahogy a védekezés lapossá vált, nem voltunk már olyan agresszívak, mint az elején, Angola pedig belelendült, félelem nélkül játszott. Főleg az átlövők és a beálló élt, csak pöciztek be neki a labdát, és bárkit beforgatott. Azt éreztük, hogy ez olyan meccs, amit végig tudunk dominálni, ám ez valahogy átfordult, és a hullámot nem tudtuk visszafordítani a saját javunkra. Úgy látszik, nekünk ezek az éles végjátékok jutnak most, nem tudjuk megkönnyíteni a saját dolgunkat. Ha végig feszes marad a védekezés, akkor könnyed győzelem lett volna. Nehéz lenne azt mondani, hogy nyertünk egy pontot, mert az első félidő alapján nem ezt gondolom, de a második alapján igen” – mondta az irányító, aki ezúttal két gólig jutott.