Földi paradicsomban a szörfösök az olimpián, pedig egy hajón laknak – nézze meg!

Infostart
2024. július 25. 18:35
Az 1956-os „külön lovasolimpia” óta – Melbourne helyett Stockholmban rendezték meg a lovasversenyeket, ráadásul hónapokkal a novemberben kezdődő „nyári” játékok előtt – nem volt ilyen nagy távolság egyes versenyszínhelyek között, mint 2024-ben. De a szörfösök aligha bánják, hogy Tahitin kell versenyezniük, s egy hajón laknak…

Az anyaországon belül is vannak más helyszínek, Párizstól a legtávolabbi Marseille, ami a vitorlásversenyeknek ad otthont. Ilyen, persze korábbiak is volt már, 1972-ben München „helyett” Kielben, 1980-ban Moszkva „helyett” Tallinnban rendezték e sportág versenyeit.

Most azonban a szervezők Tahitire, Teahupoʻóba vitték a szörfversenyeket, annak távolsága a francia fővárostól 15 831 kilométer. A legutóbbi európai olimpián, 2012-ben, Londonban indult Detre Diána és Gádorfalvi Áron is, most, sajnos, nincsen magyar a mezőnyben.

Ami a helyszínt illeti, valóban a részvétel is élmény. A német Tim Elter a közösségi médiában megosztott egy kis videót a „szobájáról”, vagy inkább a kabinjáról, hiszen a versenyzők egy nagy hajón laknak. Az Aranui 5 egy luxushajó, amelyet „főszabályként” körutazásokra használnak, A sportolók luxuskörülmények között laknak, különösen a párizsi olimpiai falu szobáival összevetve. Az argentin La Nacion képeket is mutatott a hajó belsejéről.

Tim Elter egyébként vloggal, videós bloggal is jelentkezett már a helyszínről. Lenyűgöző.