Nyitókép: Anatolij Malcev

Rojo a nyolcaddöntőbe lőtte Argentínát

Infostart / Dénes Tamás
2018. június 27. 08:29
A francia és a dán válogatott az eddigi leggyengébb mérkőzésen megcselekedte, amit az egész világ sejtett: döntetlenre végzett, ami mind a két csapatnak jó volt. Viccelhetnénk azzal, hogy akkor már legalább 6-6-ot játszottak volna, de akkor kockáztatni kellett volna.

A franciák először maradtak két egymást követő világbajnokság csoportmérkőzései során veretlenek. Ez volt a világbajnokság első gól nélküli mérkőzése, rekordot jelent, hogy 36 meccs után jött csak. Didier Deschamps a hetvenkilencedik alkalommal ült a francia válogatott kispadján, ezzel beállította Raymond Domenech csúcsát. Az argentinok elleni nyolcaddöntőben már rekorder lesz. Egyébként az első 79 mérkőzéséből kilenc végződött gól nélkül.

A dánok 2002 óta először élték túl a csoportkört,

kapusuk, Kasper Schmeichel másodszor nem kapott gólt, ezzel már több „clean sheetje" van, mint hajdanán az édesapjának, Peternek.

A másik találkozón a már a meccs előtt biztos búcsúzó peruiak immár nem csak jól játszottak, de nyertek is. Megverték 2-0-ra az ausztrálokat, akik a második félidőre bevetették Tim Cahillt. Ő az első ausztrál, aki négy vb-n is játszott. A legidősebb ausztrál (Cahill és a legfiatalabb ausztrál (Arzani) születése között 19 év és 29 nap telt el.

A peruiak, akiket 40 000 szurkoló kísért el Oroszországba, 1978 óta először nyertek világbajnoki mérkőzést.

Nincs olyan tagja a keretüknek, aki akkor már élt volna. Az egyik góljukat szerző Paulo Guerrero 34 évesen és 176 naposan minden idők harmadik legidősebb dél-amerikai vb-gólszerzője lett, az argentin Martín Palermo (36 éves 227 napos) és az ötvenes évek csillaga, az uruguayi Obdulio Varela (36 éves 279 napos) mögött.

Az esti két mérkőzés közül a horvátok második csapata is legyőzte az izlandiakat.

Kilenc helyen változtattak, Perisić mellett meglepetésre Modrić is kezdett. Badelj révén megszerezték a vezetést a második félidőben, és bár az izlandiak aztán büntetőből egyenlítettek – a nigériaiak ellen hibázó Gylfi Sigurdsson ezt a kísérletet már gólra váltotta –, a kilencvenedik percben Perisić lőtt még egy gólt. Mindez azt jelentette, hogy a horvátok százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a csoportot, az izlandiak pedig nem juthattak tovább, bárhogyan is alakult az azonos időben kezdődött, argentin–nigériai mérkőzés.

Az Albiceleste Lionel Messi az oroszországi világbajnokság századik góljával szerzett vezetést a Szuper Sasok ellen,

egyszersmind ő lett a vb-történelem első futballistája, aki tízen-, huszonévesen, valamint a harmincas éveiben is gólt tudott szerezni. A második félidő elején a nigériaiak egy vitatható büntetőből kiegyenlítettek Victor Moses révén, s ez megzavarta az argentinokat. A folytatásban a nigériaiaknak több helyzetük volt, reklamáltak a bírón, Çakiron még egy tizenegyest is számon kértek – amiben nem volt igazuk, csak hát az irániak egy hasonló szituációban a portugálok ellen megkapták a büntetőt –, és a végén elbuktak. Azért, mert Marcos Rojo, a Manchester United ballábas hátvédje a tizenegyespont környékéről, jobbal, kapásból, a bal alsó sarokba vágta a labdát.