Faragó Tamás: dráma zajlott a vízben

Infostart
2017. július 27. 11:47
Aggódott a görögök ellen helyosztó közben Faragó Tamás, de aztán végre megfeledkeztek a pólóslányok a tétről, és így tudtak nyerni. Az InfoRádió állandó vízilabda-szakértője a férfiaktól felszabadult játékot vár a görögök elleni csütörtök esti elődöntőben.

"Nagyon értékes győzelmet arattunk, különösen annak fényében, hogy vannak olyan mérkőzéseink, amikor a csapat nem játszik jól, mégis nyerni tud" - mondta Faragó Tamás, hozzátéve, hogy a  félidőben 6-3-ra vezettek a görögök, de

valami huszáros hajrával megtáltosodott a csapat, és egy 5-0-s negyeddel fordított.

"Nagyon aggódtam, amikor elhúzott a rivális, azt gondoltam, hogy megint valami dráma zajlik a vízben. Azt hiszem, hogy túlizgulták a lányok nemcsak ennek a meccsnek az első felét, hanem a Kanada elleni negyeddöntőt is" - mondta az InfoRádió szakértője. Úgy látta, Gurisatti Gréta beállítása, másként gondolkodása bátorítólag hatott a többiekre, megfeledkeztek a tétéről, és hirtelen felszabadult játékot produkáltak.

Utána az utolsó negyedben visszasüllyedtek az első két negyed szintjére,

de az már elég volt a győzelemhez.

A férfi válogatott csütörtök este fél kilenctől Görögország ellen játszik a döntőbe jutásért, és Faragó Tamás bizakodó.

"Remélem, most, hogy a fiúk teljesítették a kitűzött célt, és bejutottak a négy közé, felszabadultak lesznek. Abban bízom, hogy azt a pontos gondolkodást és lövőszázalékot, amit az oroszok ellen mutattunk, a sokkal zártabban védekező görögök ellen is meg tudjuk ismételni. Mindenképpen bízom a srácokban, mert az olaszok elleni döntetlen után kedvezőbb ágon vagyunk, elkerültük a horvát és a szerb csapatot, és ezt most ki kell használni" - mondta Faragó Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Faragó Tamás: dráma zajlott a vízben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást