Kemény Dénes: archiválni kell a fölényes sikert

InfoRádió
2017. július 18. 19:25
Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a szövetség elnöke szerint nagyon biztató, hogy a magyar csapat mindössze három gólt kapott Ausztráliától a hétfő esti csoportmérkőzésen.

„A mérkőzésnek a leginkább férfias időszak az eleje volt, ahol egyszerre kellett megküzdeni a bátran, felszabadultan játszó ellenféllel, a helyzeteinkben lőtt kapufákkal, illetőleg a hétezres nézőtérhez való hozzászokással” - írta az Origo.hu-n vezetett blogján Kemény Dénes.

A szövetség elnöke szerint Hosnyánszky távoli, blokkon kívül ellőtt bombája és a 4-1 megtörte az ellenfelet, utána az ausztrálok tudatossága kapkodásba ment át.

„Na és akkor még a Nagy Viktor: az előbb említett első másfél negyed azért is lett 4-1, mert sok bravúrral segítette hátulról a csapatot. Az ausztráloktól kapott három gól nagyon biztató a továbbiakra gondolva. Varga Dénes igazi csékáként, a fiatalok oldottan játszva szórakoztatták a térfélcsere után a lelkes drukkereket,

jó volt nézni a meccset”

- fejtette ki a 13-3-as győzelemről.

A volt szövetségi kapitány ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy csoportmeccs volt, amelyet már archiválni kell, és csak előre nézni. „Hiába nyertünk szép játékkal, a következő meccs null-nullról indul” - tette hozzá.

A magyarok szerda este az olasz csapattal találkoznak a vb-n.