Szoboszlai Dominik: „Barninak ajánljuk a győzelmet, reméljük, jól van”

Infostart
2024. június 23. 23:47
Boldogan nyilatkoztak a magyar játékosok a skótok elleni győzelem után.

Styles Callum: „Csalódott voltam, hogy ki kellett hagynom az első mérkőzéseket, örülök, hogy most pályára léphettem. Az eredmény magáért beszél, keményen dolgoztunk, Kevin pedig kiváló játékos, és eldöntötte a találkozót.”

Gulácsi Péter: "Számítottunk rá, hogy az első félidő állóharc lesz, ők birtokolták a labdát. A szünet után átvettük a kezdeményezést, több helyzetünk volt, az utolsó 15 perc alapján megérdemelten nyertünk. Reméljük, hogy továbbjutunk, ez a következő 3 napban kiderül."

Szoboszlai Dominik: "Természetesen Barninak ajánljuk a győzelmet, reméljük, jól van. Örülünk, hogy Kevin győztes gólt tudott rúgni, megdolgozott érte. Amit lehetett, megtettük az utolsó fordulóban, most várunk és bízunk a legjobbakban."

Botka Endre: "Az első 15 percben beszorítottak minket, tudtuk, hogy változtatnunk kell. Közel voltam Barnihoz az esetnél, sokkoló volt, de szerencsére már jól van. Most mi leszünk a szurkolók, és bízunk benne, hogy minden jól alakul."

Marco Rossi: "Az a legfontosabb, hogy Barni jól van. Ami a gólunkat illeti, a stábbal mindig a legjobb döntéseket akarjuk meghozni, Kevin pedig beváltotta reményeinket. A Svájc elleni első félidőt leszámítva jól játszottunk az EB-n, ez most eredményességgel is párosult."