Németország ünnepel, és tekintetét már Berlinre emeli

Infostart
2024. június 20. 14:34
A német szurkolók már az Európa-bajnoki döntőről skandáltak a magyarok elleni győztes meccsen, de még csak a nyolcaddöntőbe jutott a hazai válogatott. Manuel Neuernek megbocsátottak, Ilkay Gündogan sorsdöntő szabálytalanságát pedig nem látták.

A német válogatottat ünnepli az ország előbb a skótok, majd a magyarok ellen aratott győzelem után. Egybehangzó értékelések szerint a válogatott immár végérvényesen kinn van abból a gödörből, amely az elmúlt évek szerepését jellemezte. Németország elsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

Ennek megfelelően tálalják a német lapok és portálok a magyarok elleni 2-0-s győzelmet. A buli megy tovább – áll a Süddeutsche Zeitung címlapján, de bulit látott, csak rózsaszínben a Frankfurter Rundschau is. A szakírók a leginkább az első, egyébként a magyarok által igencsak vitatott gólt szerző Jamal Musialát magasztalják, aki a skótok után a magyarok ellen is eredményes volt, és ezúttal szülővárosában varázsolt a Bayern fiatal csatára.

A másik német játékos, akiről áradoznak a lapok, nem más, mint Manuel Nauer. A több ízben is bravúrral hárító kapus a támadások kereszttüzében állt, súlyos sérülések után a visszatérése nem volt hibátlan, tpőle szokatlan módon súlyos hibákat követett el, például részben miatta bukta el a Bayern München a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntőt. Kritizálták is Julian Nagelsmannt, amiért mégis a 38 éves kapust választotta kezdőnek a Barcelonában remeklő Marc-Andre Ter Stegen ellenében. Most Neuer meghálálta a bizalmat, már az első percben védeni kellett Sallai Roland próbálkozását, de Szoboszlai Dominik szabadrúgásánál is sokan már gólt kiáltottak.

Németország tehát ünnepel. A sajtó egekig magasztalja Julian Nagelsmannt, csupán azt jegyzik meg, hogy a magyarok ellen a Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt védősor sebezhetőnek tűnt, és ez nem ígér sok jót a folytatásban. A németek ugyanis hat ponttal és 7-1-es gólkülönbséggel már biztosan ott vannak a nyolcaddöntőben, a csoportelsőségről majd a Svájc ellen utolsó csoportmérkőzés dönt. A szurkolók azonban már ennél messzebbre tekintenek, mert a stuttgarti stadionban szerda este már 70. perc környékén arra zendítettek rá, hogy "Berlin vár ránk". Július 14-én ott rendezik az Eb-döntőt…

És akkor Füllkrug előhúzta a telefonját

A német média nem sok szót veszteget a magyarokra, túl azon, hogy a stadionba vonuló vendégdrukkerek a beszámolók szerint rasszista dalokat énekeltek, és persze téma a németek első gólja. A 22. percben a németek kapitánya, Ilkay Gündogan a magyar védőt, Willi Orbánt kibillentette az egyensúlyából, így szerezte meg a labdát, a magyar játékosok tiltakozása közepette Musialához passzolt, aki közelről nem hibázott. A magyarok hiába reklamáltak, a játékvezető a videóbíró döntése nyomán középkezdést jelzett.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Marco Rossi szövetségi kapitány is felindultan beszélt a holland játékvezető teljesítményéről, majd az eset előkerült a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón is. A második félidőre becserélt Niclas Füllkrug sajátos választ adott egy magyar újságíró mérkőzés utáni kérdésére, aki arról faggatta, hogy történt-e szabálytalanság.

"Mutatok valamit" – mondta a dortmundi csatát, majd előkapta mobiltelefonját, és egy fotót mutatott, amelyen az volt látható, hogy egy magyar játékos lökte őt, miközben fejelte a labdát.

Nem történt szabálytalanság, normális fizikai kontaktus volt, csakúgy, mint az Orbán és Gündogan közötti ütközésben

– hangoztatta Füllkrug, mindezt széles mosollyal kísérve.

De hasonlóan "megkerülő" választ adott az ominózus esetre maga Ilkay Gündogan is. Szavai szerint már azon meglepődött, hogy az első német gólt a videóasszisztens ellenőrizte. Számára teljesen normálisnak és szabályszerűnek tűnt a "lendületes párharc" Willi Orbánnal – hangoztatta a Barcelona sztárja.

"Hét évig játszottam a Premier League-ben" – emlékezett vissza a Manchester Citynél töltött időszakára. Szerinte ott elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ilyen gólt nem adtak volna meg. "Agyonröhögtük volna magukat, ha ilyen történik" – fejtette ki.

Természetesen a német portálok idézték Orbánt is, aki szögesen ellentétesen értékelte a történteket. "Számomra teljesen egyértelmű volt a szabálytalanság" – fogalmazott a magyar válogatott és az RB Leipzig védője.

A korábbi német meccsek hangulatát is felidézi az alábbi beszélgetés: