Nyitókép: scyther5/Getty Images

Újdonságokat hozott az utasbiztosítások piacán a foci-Eb

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. június 14. 19:45
Speciális utasbiztosításokat is köthetnek azok, akik kiutaznak a labdarúgó Európa-bajnokság németországi mérkőzéseire.

Élénkül az érdeklődés az utasbiztosítások iránt, az év első öt hónapjában 18 százalékkal több ilyen szerződést kötöttek meg a külföldre utazó magyarok, mint tavaly ugyanebben az időszakban - mondta az InfoRádióban Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezetője.

"Kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság, júliusban az olimpia, és az iskolai, óvodai szünetek is hamarosan megkezdődnek, de már most nagyobb az érdeklődés a nyári utazási időszakra, mint ami tavaly volt" - mondta az cég ügyvezetője. Elárulta: tavaly körülbelül 120 ezer család kötött nyárra utasbiztosítást a Netrisken, idén már 200 ezer körülire számítanak.

Az ügyfelek számára a jó ár-érték arány a legfontosabb szempont, amikor utasbiztosítást választanak - tette hozzá az ügyvezető. Elmondása szerint nincs nagy árbeli különbség egy jobb és egy kevésbé jó biztosítás között, egy egyhetes nyaralásnál 1-2 ezer forint lehet, így nem érdemes ezen spórolni. A szakember szerint 6-10 százalékos drágulás tapasztalható, de továbbira nem számít idén.

Besnyő Márton szerint nagyon fontos, hogy mindenki a tervezett programjának megfelelően válasszon utasbiztosítást. Aki extrém sportokat tervez, annak magasabb összegű utasbiztosítást érdemes válaszatnia, mint aki csak strandolni szándékozik.

A Futball Európa-bajnokság németországi mérkőzéseire kiutazók speciális biztosításokat köthetnek - tájékoztatott az ügyvezető.

"Nagyon izgalmas, új fedezetek érhetők el először Magyarországon. Például ha úgy szenvedünk balesetet, hogy a véralkoholszintünk legfeljebb 1,5 ezrelék, ami 3-4 korsó sörnek felel meg, akkor is érvényesíthető egynémely biztosítás"

- magyarázta Besnyő Márton.

De olyan esetre is van a kínálatban megoldás, ha valaki véletlenül lekési a mérkőzést. Mint mondta, az élményt természetesen nem tudják pótolni az ügyfélnek, de a jegyárat meg tudják téríteni a cég partnerei. Ha valaki baleset vagy betegség miatt egyáltalán nem tud kiutazni a meccsek helyszíneire, akkor nem csupán a jegyárat, hanem a szállás és az utazás költségét is megtérítheti bizonyos utasbiztosítási termékek.

Több biztosító szerződése hazautazás nélkül kedvezményesen vagy ingyenesen meghosszabbítható, de megkötni még kiutazás előtt kell, mondta az InfoRádiónak a Netrisk ügyvezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyre többen kötnek utasbiztosítást, vannak speciális foci-EB-s csomagok - Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezetője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást