Nyitókép: MTI/EPA pool/Koen Van Weel

A dánok szerint sütőkemence vár rájuk Bakuban

Infostart
2021. július 3. 14:40
Még soha nem rendeztek Eb-negyeddöntőt a mainál keletebbre. A dán és a cseh válogatott Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában vív meg ma délután hat órától az elődöntőért.

A dánok és a csehek is úgy tartják, ez egy olyan mérkőzésen lesz, amelyen elsősorban a csapatok, s nem az egyének dönthetnek. De azért a BT, a legnagyobb példányszámú koppenhágai napilap a „biztonság kedvéért” azt is megállapította, hogy a dánok egyénileg is jobbak.

Ezen a véleményen vannak egyébként a legnagyobb fogadóirodák is, az oddsokból következtethetően. Biztos dán győzelmet várnak, pedig a cseh válogatott a torna korábbi szakaszában, különösen a skótok és a hollandok ellen igazolta, hogy nem szabad lebecsülni.

Kasper Hjulmand válogatottjának teljesítménye érdekes ívet írt le eddig. Az első csoportfordulóban a legnagyobb favorit volt a finnek ellen játszva, de Christian Eriksen drámája érthetően nagy hatással volt a társakra, 1-0-s vereséggel rajtolt a csapat. Utána nagyszerűen kezdett a belgák elleni csoportrangadón, de nem bírt Kevin De Bruynével és Eden Hazarddal, a világranglista-vezető fordított. Két vereséggel kezdve nehéz továbbjutni, a dánoknak ellenben sikerült, miután a harmadik fordulóban kiütötték az oroszokat.

Azóta érvényesül a látványos támadójáték, a szbornaja elleni négyest a walesiek elleni négyes követte. A nyolcvaddöntők legsimább győzelme volt a dánoké, akik immár Koppenhágából kimozdulva, Amszterdamban folytatták szereplésüket.

A csehek nagyon fontos győzelemmel rajtoltak Glasgow-ban a skótok ellen, majd a horvátok elleni döntetlennel gyakorlatilag továbbjutottak. Így nem számított az angolok elleni vereség, legfeljebb annyit, hogy nem második, hanem harmadik lett a csoportjában Jaroslav Silhavy együttese. (Úgy a spanyolokat kapta volna, így a hollandokkal mérkőzött a nyolcaddöntőben.)

Talán a budapesti mérkőzésén nyújtotta eddig a legjobb teljesítményét, a győzelemben a két gólszerzőn, Patrik Schicken és Tomás Holesen kívül nagy szerepe volt a kapusnak, Tomas Vacliknak is. A június végéig a Sevilla kötelékébe tartozott hálóőr már a torna előtt is jelezte, hogy nem újítja meg a spanyol klubnál a lejáró szerződését, így egészen mostanáig azzal a bizonytalanságal védett a tornán, hogy még nem tudja, hol szerepel majd a következő idényben. Ám két napja már nagyon közelivé vált a megoldás, a Napoli – részben a hollandok elleni remeklésének tulajdoníthatóan is – előszerződést kötött vele.

Nagyon meleg van Bakuban, ez is faktor lehet a mérkőzésen. Harminc fok körüli hőmérsékletre lehet számítani a mérkőzés alatt, ez nagyjából hasonló ahhoz, mint amilyen körülmények között a csehek Budapesten játszottak. Ám a dánok tartanak a hőségtől, az Ekstra Bladet, például, azt adta beharangozója címének, hogy Sütőkemencében Bakuban.

A várható összeállítások

Csehország: Vaclík – Coufal, Celustka, Kalas, Kaderábek – Holes, Soucek – Masopust, Darida, Sevcík – Schick.

Dánia: Schmeichel – Christensen, Kjær, Vestergaard – Wass, Höjbjerg, Delaney, Mæhle – Braithwaite, Dolberg, Damsgaard.