Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A portugálok az ördögökkel játszanak, elrontanák De Bruyne születésnapját

Infostart
2021. június 27. 13:44
A portugál válogatott 2008 óta nagy tornákon, azaz Európa- és világbajnokságon az európai csapatok közül mindössze kettőtől kapott ki: a spanyoltól és a némettől. A kontinensbajnokságokon kilenc éve volt már veretlen – nem számítva egy tizenegyespárbaj elveszítését –, amikor néhány napja kikapott Münchenben a németektől.

De még tovább fűzhető a szál: a nagy tornák egyenes kieséses szakaszában – nem ok nélkül mondják ők is, hogy ott egy új torna kezdődik – több mint tíz éve veretlenek európai ellenféllel szemben. De alkalmasint most minden korábbinál nehezebb ellenfél jut nekik: a FIFA-ranglistát vezető belga válogatott.

Ám miközben nagyon szép ez a hosszú sorozat, azt is érdemes megjegyezni, hogy a portugál válogatott, Európa-bajnoki mérkőzésen, a rendes játékidőben, a 2016-os torna kezdete óta mindössze kétszer nyert, Franciaországban Wales, Budapesten pedig Magyarország ellen.

E két meccs öt góljából hármat Cristiano Ronaldo szerzett, akinek a teljesítménye alapvetően befolyásolhatja az esti, sevillai mérkőzést.

CR7 szinte minden létező szereplési és gólrekordot megdöntött már az Eb-k történetében, egyet kivéve: egyelőre Michel Platini szerezte egyetlen tornán a legtöbb gólt, 1984-ben kilencet. A portugál csapatkapitány egyelőre ötnél tart az Euro 2020-n, tovább kell jutnia ahhoz a csapatának, hogy ebben a kategóriában is rekorder lehessen.

Sokan sokféleképpen vetik össze a csapatokat a meccs előtt. Akad, aki a Manchester City játékosaira fókuszál, Kevin de Bruyne az egyik, Rúben Dias és az eddig csalódást keltő Bernardo Silva a másik oldalon. Mások az eddigi legjobb játékos (Kevin de Bruyne) és a leggólerősebb futballista (Cristiano Ronaldo) párharcát vizionálják.

Az olaszok elsősorban a Serie A legjobb két külföldi csatárára, Cristiano Ronaldóra, a Juventus támadójára és az Inter bajnokcsapatának ászára, Romelu Lukakura fókuszálnak.ketten együtt 53 gólt szerzetek az olasz élvonal legutóbbi idényében.

A portói sportnapilap, a mindig jól értesült O Jogo a Ruí Patricio – Nélson Semedo, Pepe, Rúben Dias, Raphael Guerreiro – Palhinha – Bernardo Silva, Joao Moutinho, Renato Sanches, Diogo Jota – Bruno Fernandes, Cristiano Ronaldo tizenegyet tartja a legvalószínűbbnek. Ebben egyetlen meglepő van, Joao Palhinha, a Sporting bajnokcsapatának 190 centis védekező középpályása váltaná Danilót. Egy másik sportnapilap, a Record ugyanazt a kezdő csapatot várja, amelyik a franciák ellen kiállt, azaz marad Danilo, s nem játszik Palhinha. A Record egyébként a belga válogatott becenevéből (Vörös Ördögök) kiindulva a Játék az ördögökkel címet adta beharangozó összeállításának.

A Bola, a Magyarországon talán legismertebb lisszaboni sportnapilap is arra számít, hogy Palhinha váltja Danilót, sőt arra is, hogy Nélson Semedo kimarad, s helyette a torna előtt még újonc Milan-hátvéd, Diogo Dalot kezd.

A belgák nagyon tapasztalt csapatot terveznek, Courtois, Boyata, Alderweireld, Vertonghen, Meunier, Witsel és Eden Hazard is a harmincadik évében járó, vagy idősebb, Lukaku még csak 28, de már tizenkét éve játszik az élvonalban. Kevin de Bruyne hétfőn ünnepli a 30. születésnapját. A tervezett csapat: Courtois – Alderweireld, Boyata, Vertonghen – Meunier, Tielemans, Witsel, Th. Hazard – De Bruyne, E. Hazard – Lukaku.

Roberto Martínez együttese ugyan a legutóbbi 12 mérkőzésén nem szenvedett vereséget, de a portugálok elleni, legutóbbi öt találkozójából egyet sem tudott megnyerni. Az Eb-nyolcaddöntő, amelynek győztese majd az olaszokkal játszik Münchenben, 21 órakor kezdődik a sevillai La Cartuja Stadionban.