Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kiestünk, de emelt fővel – így reagáltak az Eb-szereplésre a főszereplők és sokan mások

Infostart
2021. június 24. 10:08
Vegyesek az érzelmek a Németország–Magyarország mérkőzést követően, az azonban vitán felül áll, hogy büszke lehet az ország a válogatott teljesítményére. Az egyik legérdekesebb reakció, hogy valaki nem reagált közvetlenül a meccsre a Facebook-oldalán.

„Kiestünk. De emelt fővel. Köszönöm!” – fogalmazott a szerdai Németország–Magyarországon mérkőzés után Marco Rossi szövetségi kapitány közösségi oldalán.

Rossi szavai szerint még a legcsodálatosabb tündérmesék is véget érnek, és nem feltétlenül boldogan. „Nagyon büszke vagyok a csapatomra, de egyben csalódott is, mert annyira közel voltunk...” – olvasható az MLSZ posztjában.

Kollégája, Joachim Löw is méltatta a hősiesen küzdő magyar csapatot: „Tudtuk, hogy nem lesz sok területünk, így amikor hátrányba kerültünk, nagyon nehéz volt egyenlíteni. A második bekapott gól után pedig nagyon jó mentalitás és csapatszellem kellett ahhoz, hogy ismét sikerüljön egyenlíteni. Az tervezett volt, hogy a 80. perctől mindent egy lapra feltéve támadni fogunk” – nyilatkozta.

A válogatott kerettagok elkeseredetten, de büszkén nyilatkoztak a mérkőzés után. Sallai Roland – egyebek mellett – úgy fogalmazott, „nagyon büszkék vagyunk, de csalódottak is, hogy véget ért számunkra a torna. De megmutattuk, hogy minden nagyobb válogatottnak számolnia kell velünk!”

Schäfer András szerint többet érdemelt volna a csapat, nagyon sokat küzdöttek a három mérkőzésen, ezért nagyon rossz érzés így kiesni. De nagyon büszke vagyok a válogatottra – tette hozzá.

Gulácsi Péter ugyancsak azt emelte ki, hogy óriási erő van a csapatban, és nagyon közel voltak valami igazán különlegeshez, a búcsú azonban nagy csalódás.

„Fáj, nagyon fáj, talán még nem fájt ennyire, pedig egy ideje a része vagyok” – kezdi Facebook-bejegyzését Szalai Ádám. „De a fájdalmamat kettő szó enyhíti. Az egyik a csapat szó fogalma, a másik pedig magyarnak lenni.” – emelki ki a válogatott csatár, aki szerint „nincs az életemnek szebb ajándéka ezt a csapatot vezetni a magyar Himnuszt énekelni és a szívem fölött ezt a címert hordani!”

„Kihoztátok magatokból a maximumot az Eb halálcsoportjában, gratulálok fiúk!” – üzente közösségi oldalán Király Gábor, a válogatott korábbi hálóőre.

Orbán Viktor miniszterelnök, aki tőle szokatlan mód nem a helyszínen, a müncheni stadionban szorított a nemzeti tizenegynek, az alábbi lelkesítő bejegyzést tette közzé a mérkőzést megelőzően:

A kormányfő a lefújás után az eredményre nem reagált, helyette egy nemzeti színekben pompázó kollekciót osztott meg a Facebookon:

Karácsony Gergely, Budapest miniszterelnökség-jelöltségért induló ellenzéki főpolgármestere képet nem tett ki, azt írta, „Köszönjük a reményt, köszönjük a küzdést, köszönjük a büszkeséget. Remek csapat. Szép volt, fiúk!”

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ekként fogalmazott: „Szép volt, fiúk! Büszkék vagyunk rátok! Bárkinek méltó ellenfelei vagytok.”

Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja a következőket írta: a magyar válogatott erő felett teljesített mind a három meccsen a világ legjobbjai ellen. „Szép volt, fiúk! Hajrá, Magyarország!”

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője röviden, de sokatmondóan a következőket posztolta a Facebook-oldalára a mérkőzést követően: 10/10

Kubatov Gábor, a FTC elnöke egy Petőfi Sándor-idézettel gratulált a magyar válogatott bravúros eredményéhez a közösségi oldalán:

Deutsch Tamás EP-képviselő, az MTK elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke is úgy vélekedett, hogy „a magyarok ismét csodásan játszottak”.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke sem volt rest dicsérő szavakat posztolni: „32 év alatt, amióta élek, soha nem láttam ennyire szép magyar focit. Megérdemeltük volna a továbbjutást a halálcsoportból, ami önmagában felfoghatatlan teljesítmény. Ma még az édes letargia, holnaptól viszont jöhet a vb-re hangolódás. Köszönjük a felejthetetlen gólokat és élményeket; csak így tovább fiúk!”

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint „akárhogy is alakult az EB, Magyarország végig csak nyert! […] Szomorúak vagyunk, de boldogok lehetünk. Szép volt fiúk!!!”

Hatalmasat küzdöttetek! – fogalmazott Facebook-oldalán Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.