Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Wolfgang Rattay

Az oroszok és az utolsó szalmaszál

Infostart
2021. június 16. 14:08
Nevezetes nap 1912. június 30. a finn–orosz futballkapcsolatokban: a stockholmi olimpián játszott találkozón a finnek 2:1-re nyertek. Azóta sem tudták legyőzni akár az orosz, akár – 1957 és 1988 között – a szovjet válogatottat. Most sem esélyesek, pedig 3 ponttal zárták az első kört.

Markku Kanerva válogatottja a Christian Eriksen drámája miatt örökre emlékezetes koppenhágai mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a dánokat, így a csoport második helyén áll a belgák mögött. Az oroszok a sereghajtók, miután Szentpéterváron 3–0-ra kikaptak a Romelu Lukaku vezérelte Vörös Ördögöktől.

Ebből is következően, meg abból, hogy a csoportkör utolsó fordulójában a Szbornaja majd Koppenhágában játszik a dánokkal, az oroszok számára ez egy „utolsó szalmaszál” is egyben, ha nem nyernek a szerdán 15 órakor kezdődő találkozón, alighanem temethetik továbbjutási reményeiket.

Észak Velencéjében ma reggel a korábbi napokhoz képest erős szélfújásra ébredtek, ez megnehezítheti a várhatóan többet támadó hazaiak dolgát, főleg, ha magas labdákkal is operálnak. Egyetlen sérültjük van, a veterán Jurij Zsirkov, aki Sztanyiszlav Csercseszov kapitány szerint kiemelkedően a legjobb ballábas védő a csapatban. Karavajev vagy Kuzjajev kerülhet a helyére.

Az oroszok négy védővel játszottak a belgák ellen, ezúttal valószínűleg visszatérnek a háromhátvédes rendszerhez,

amelyben két szélsőszerű szárnyvédő segíti majd a támadásokat.

Joni Kauko, a finnek középpályása összefoglalta csapata véleményét: „Nagyon fontos mérkőzés lesz, kiegyenlített. Az utolsó pillanatig harcolni fogunk. A döntetlen nagyon jó eredmény lenne a számunkra, de a győzelemre játszunk majd.”