Nyitókép: Lukas Barth-Tuttas - Pool/Getty Images

Először kaptak ki a németek Eb-nyitómeccsükön

Infostart
2021. június 15. 23:20
Franciaország az 1960-as Európa-bajnokság, akkori nevén Nemzetek Kupája elődöntője óta nem veszített kontinensbajnoki tornán játszott első meccsén. A sorozat most sem szakadt meg: Franciaország–Németország 1-0 Münchenben, az F csoport második mérkőzésén.

Ugyanakkor a németek először kaptak ki nyitómeccsükön. Az egyetlen csapat, amelyik az első mérkőzésen elszenvedett veresége után Európa-bajnok lett, a holland válogatott volt, 1988-ban.

A francia válogatott öngóllal szerzett vezetést, a 2018 után a mostani felkészülési mérkőzések előtt visszatérő Mats Hummels lőtte Manuel Neuer hálójába a labdát. Európa-bajnoki mérkőzésen korábban még egyszer sem talált német játékos a saját kapujába. Viszont a mostani tornán ez már a harmadik öngól volt, ami már az első kör végén rekordbeállítás, ennél több még egyetlen tornán sem született.

A francia válogatott egyébként eddig mindössze egyszer kapott ki Európa-bajnoki mérkőzésen, ha 1-0-ra vezetett, még 2000-ben, a hollandok ellen, tartalékosan. Most is nyert.