Nyitókép: MTI/EPA/Felipe Trueba

Modrić: nem reális, hogy mindig érmet nyerjünk

Infostart
2021. június 13. 10:11
Luka Modrić, a horvátok leghíresebb és legsikeresebb játékosa szerint az angolok némi igazságtalan előnyben lesznek a vasárnap délután három órakor kezdődő mérkőzés előtt, hiszen saját szurkolóik előtt játszhatnak a Wembley-ben. Horvátországból nem érkezhettek szurkolók.

A két csapat éppen egy angliai mérkőzésen találkozott először egymással, negyedszázaddal ezelőtt, 1996-ban. Az akkori szereplők közül Davor Šuker ma a horvát szövetség elnöke, Gareth Southgate (aki azon a mérkőzésen nem jutott játéklehetőséghez, de kerettag volt) angol szövetségi kapitány.

A két válogatott 2018-ban egymás ellen vívta a világbajnoki elődöntőt Moszkvában, azt a horvátok nyerték 2-1-re. Azóta kétszer is találkoztak, mégpedig a Nemzetek Ligája első kiírásában, Rijekában nem esett gól, a Wembley-ben 2-1-re győztek a háromoroszlánosok.

Luka Modrić azt is mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, hogy bár nagyon szeretnének nagyon jó eredményt elérni, azért az a realitás, hogy nem szereznek minden tornán érmet. Azt már az elemzések alapján tehetjük hozzá: valamivel gyengébb is a keretük, mint a három évvel ezelőtti volt.

Az angolok rendkívül fiatal válogatottal vágnak neki a tornának, a mostani keret átlagéletkoránál alacsonyabb egy vb-n vagy Eb-n csak 1958-ban volt a csapatuké. Ugyanakkor az elvárások nem szerények, különös tekintettel arra, hogy az Euro 2020 végjátékát majd a londoni Wembley-ben rendezik. Egyetlen más válogatott sem játszott korábban annyi Eb-mérkőzést (31-et), mint az angol, azok közül, akik még nem jutottak el a döntőbe.

Southgate elsősorban a Premier League szereplőire épít, egyetlen légiósa akad csak, Kieran Trippier, az Atlético Madrid spanyol bajnok hátvédje, aki eddigi egyetlen „válogatott” gólját éppen a horvátok ellen, a világbajnoki elődöntőben szerezte.

Az angol válogatott a felkészülés hajrájában nem tudott a legerősebb összeállításában mérkőzéseket vívni – a Chelsea és a két manchesteri klub a nemzetközi kupadöntőkben szerepelt játékosai pihenőt kaptak –, de így is megőrizte kiváló mérlegét,

a legutóbbi hat mérkőzését megnyerte, 15-1-es gólkülönbséggel.

A mérkőzés előtti napra, szombatra az angol válogatott sajtótájékoztatót tervezett, de Christian Eriksen tragédiája miatt azt lemondta. A játékosokat Harry Kane csapatkapitány képviselte volna, aki egyébként klubtársa volt korábban a dán középpályásnak a Tottenhamnél.

Az angol sajtó kitér arra is, hogy az FA a játékosok kérésének engedve úgy döntött, a válogatott játékosai letérdelnek majd a mérkőzés előtt.

A várható kezdő tizenegyek

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Mings, Chilwell – Rice, Phillips, Mount – Sterling, Kane, Rashford.

Horvátország: Livaković – Vrsaljko, Vida, Ćaleta-Car, Barišić – Brozović, Kovačić – Rebić, Modrić, Perišić – Petković.

A mérkőzést az olasz Daniele Orsato vezeti.