Az AC Milan-Ferencváros Európa-liga-találkozót követően a Ferencváros főszereplői és legendái is értékelték a látottakat az M4 Sportnak.
Lenny Joseph, a Ferencváros két gólt szerzett csatára: az első félidőben már lőhettem volna három gólt, mégsem idegeskedtem, megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból. Nem izgultam, tudtam, hogy jönni fognak a gólok. Amikor ellentámadtunk a második gól előtt, tudtam, hogy visszakapom a labdát, készültem rá.
Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros támadója, két gólpasszt jegyzett: Nem láttam az első gólt, mert akkor elgázolt a kapus, csak azt láttam, hogy Lenny Joseph ünnepel, és bent van a labda a kapuban. Egymásért küzdünk, nem számít, ki lő gólt. A taktika nagyon jól működött. Ha komoly csapat ellen is játszottunk, megérdemelten győztünk.
Osváth Attila, a Ferencváros védője: nagyon készültünk belőlük. A második félidőben volt rajtunk csak nyomás a Milan részéről, de jól jöttünk ki a helyzetekből. Emeltek a tempón, de tudtuk magunkat tartani, éhesek voltunk a sikerre, összességében meg is érdemeltük. Nagy dolog ez a karrieremben. Lehet álmodozni, sok dologra gondolni, de mi a pályán nem erre koncentrálunk. Ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában.
Borbély Balázs vezetőedző: ez az este ennél jobban nem is sikerülhetett volna, mindenki nagyon boldog, tökéletes mérkőzést játszottunk, még emberhátrányban is volt két helyzetünk. Az volt a terv, hogy aktívak leszünk az elejétől. A srácok kellő önbizalommal rendelkeznek, hisznek magukban, ehhez vezetett ezen az estén. Megvolt a taktikánk, akár labdával, akár labda nélkül tudtunk, mit csináljunk, az is mindegy volt, 3 vagy 4 védővel állt fel a Milan. Nem izgultam az elején kihagyott helyzetek után, ma mindenki láthatta, milyen minőséget képviselnek a játékosaink. Lenny Joseph a nagy helyzeteit nem rúgja be, minden egyéb szituációból betalál. De nem lehet egy játékost kiemelni, a szélsők ugyanúgy hozzátették a magukét, mint bárki más. Az önzetlen gólpassz a második gól előtt pedig a csapat kémiáról is árulkodik. Ez edzői pályafutásom legnagyobb sikere, abszolút.
Gera Zoltán, a Ferencváros korszakos labdarúgója, a Fulham EL-döntőt játszott középpályása, az M4 Sport szakértője: „Ez a mérkőzés beírta magát a klubtörténelem legnagyszerűbb találkozói közé.”
Dragóner Attila, az FTC korábbi védőjátékosa, az M4 Sport helyszíni szakértője: „Elképesztő élmény volt. Remek hozzáállás, tökéletes taktika, fizikailag is bírta a csapat. Az első félidő magas színvonalú játékot hozott, nagyon fegyelmezett volt a Ferencváros. Ahonnan én néztem a meccset, a Milan videóelemzői folyamatos kontaktban voltak az olasz kispaddal, mert tanácstalan volt mindenki náluk. A szív, a csapategység, a taktika betartása... csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a Ferencváros teljesítményéről.”