Luka Modric és Chritian Pulisic csak a kispadon kezd a Milannál, Mike maignan, eltiltása miatt, ma nem kaphat szerepet. A piros-feketék tartalékos összeállításban játszanaka: Torriani – Terracciano, De Winter, Diawara, Bartesaghi – Hutchinson, Musah, Jashari, A. Cisse – Rabiot – G. Ramos.
A Ferencvárosban Dibusz Dénes véd, nem kezd ellenben Yusuf. Borbély Balázs tizenegyének meglepetése a szlovák Matus Bero csapatba kerülése, két bajnokin 24 percet játszott eddig az idényben.
A névsor: Dibusz – Osváth, Raemaekers, M. Gómez, Cadu – Bero, Nagy Á., Corbu – Zachariassen, Joseph, Birmancsevics.
A 3. percben Joseph órási helyzetbe került, de szinte feladta a labdát Torrianinak. Nagy kár érte.
Tíz perc eltelt, a Ferencváros bátran és jól játszik eddig.
Zacharissen kapura pöccintette a labdát, de erőt már nem tudott adni bele, nem jelentett gondot a kapusnak.
A 20. percben Birmancsevics jól lépett be a tizenhatoson belülre, de a passza nem sikerült.
A 27. percben Lenny Joseph újabb nagy helyzetbe került, 15 méterről, tiszta hlyzetből, a kapussal szemben állva lőhetett, Torriani vetődve védett.
A 39. percben Cissé előtt adódott az eddigi legnagyobb Milan-lehetőség, de 12 méterről az égbe lőtt.
Joseph harmadszor is lőhetett, de Torriano megint védett. Ez volt a legjobb lövése, a legrosszabb helyről.
Vége az első félidőnek. Nem esett gól, de jól játszott a Fradi az első 45 percben.
Ruben Amorim elégedetlen volt csapata játékával, hármat is cserélt a második félidő előtt. Pulisic, Moreira és Mario Gila is beállt.
Sokkal aktívabban kezdett a Milan, de Hutchinson csak az oldalhálóba lőtt.
Goncalo Ramos szép szólója után lőtt, a védők szögletre blokkoltak.
Egy hazaadás után Torriani nagyon rosszul nyúlt lábbal a labdához, elpattant tőle, Zachariassen rácsapott. A kapus felrúgta, de a labda Lenny Joseph elé került, aki az üres kapuba passzolt, 0–1.
Válaszként Goncalo Ramos nagy helyzetbe hozta Hutchinsont, aki Dibusz mellett, de a kapu mellett is ellőtte a labdát.
A 62. percben Luka Modric is pályára lépett, szüksége van rá a Milannak.
A 67. percben egy kontrát gólig vitt a Fradi, Zachariassen megszerezte a labdát, elvágtázott, majd a mellette üresen érkező lenny Josephhez passzolt, aki a hálóba lőtt, 0–2.
Bero és Joseph lement, Yusuf és Madarász játszik tovább.
Zachariassen éles szögből lőtt labdáját Torriani védte.
Yusuf piros lapot kapott, könyéklésért. Emberhátrányba került a Ferencváros.
Hutchinson jó lövését Dibusz nagyszerűen, lábbal védte.
Az utolsó öt-nyolc percre frissített a Bradi, Birmancsevics és Zachariassen helyett Maiga és Levi állt be.
Nyom a Milan, nagyon nyom.
Madarász kiugrott és az üres kapui mellé lőtt.
Arzani beállt Corbu helyett.
Vége!!!! Négy meccsből négy győzelemnél tart a Ferencváros.