Hosszan tartó betegség következtében meghalt Konkoly Tamás. Az ETO egykori kézilabdázója ötvenéves volt, két gyermek édesapja – írta a csapat Facebook-on közzétett közleménye alapján a 24.hu.
Korábban maga is kézilabdázott, majd klubunk utánpótlás-nevelésben tevékenykedett. Rengeteg tehetségünk az ő kezei alatt ismerkedett meg a sportág alapjaival – írta bejegyzésében a Győri Audi ETO KC.
Konkoly Tamás Győrben kezdte a pályafutását, majd játszott Balatonfüreden is. Pár éve még játékos-edzőként dolgozott az NB II-es lipóti férficsapatnál is. Visszavonulása után az Audi ETO utánpótlásához került, ahol 2012 óta több korosztályos csapat edzője volt.
A csapat honlapján található információk szerint betegsége miatt edzői munkáját már nem tudta folytatni, az ETO-tól azonban akkor sem szakadt el: sportmunkatársként továbbra is a klub tagja maradt.
Testvére Konkoly Csaba, az Audi ETO korábbi, a Vasas női csapatának jelenlegi trénere.
Konkoly Tamást a Győri Audi ETO KC és Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete saját halottjának tekinti. Temetése 2026. szeptember 29-én, kedden, 15 órakor lesz a Szabadi úti Szabadhegyi új köztemetőben.