Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

A Liverpool középpályása már Spanyolországban várja, hogy aláírhasson

Infostart
2026. szeptember 1. 14:54
Sürgeti az idő a Valenciát, de közeli a cél: Harvey Elliott, a Liverpool középpályása, aki az előző idényt kölcsönben, az Aston Villánál töltötte, már Spanyolországban van. Órákon belül aláírhat egy újabb kölcsönszerződést, ezúttal a Valenciával.

A 23 éves játékos az utóbbi időben kevés játéklehetőség jutott az Anfielden, így szívesen menne a spanyol élvonalba. Éjfélig azonban le kell adni minden szükséges dokumentumot.

A középpályás ebben a szezonban egyetlen egyetlen mérkőzésen sem került be a Vörösök keretébe, ami arra utal, hogy Andoni Iraola nem számol vele. Valenciába érkezésekor Elliott lelkesedéssel beszélt az előtte álló kihívásról: „Igazán hálás vagyok ezért a lehetőségért. A legjobbamat fogom nyújtani itt. Ismerem a klub történelmét, és tudom, hogy kemény munkát követel meg, hogy itt lehessek. Mindent bele fogok adni a Valenciáért. Minden elég gyorsan történt. Csak vártam a hívást, és gondoskodtam róla, hogy készen álljak az ideutazásra és a játékra – pontosan ezt is teszem.”

A Valencia nem kezdte jól az idényt, egyelőre a 16. helyen áll a La Ligában, az első három forduló után még nyeretlen. A mérleg: vereség a Deportivo és a Betis, döntetlen a Celta ellen.

A spanyolországi kölcsönjáték fontos fordulópontot jelenthet Harvey Elliott karrierjében. Még tinédzserként, 2019-ben igazolt a Fulhamtől a Liverpoolhoz. A Vörösöknél 149 mérkőzésen lépett pályára az első csapat színeiben, ezalatt 15 gólt szerzett és 21 gólpasszt osztott ki.

Bár a kölcsönadás átmeneti távozást jelent, Elliott szerződése 2028-ig érvényes a Liverpoolnál. Felmerült, hogy a klub a jövőben esetleg meghosszabbítaná a megállapodást piaci értékének megőrzése érdekében – ez azonban attól is függ majd, hogyan teljesít a középpályás La Ligában töltött időszaka alatt.