A Reuters és a SkyNews is arról számolt be, hogy Jeff Bezos, az Amazon alapítója, és Eduardo Saverin, a Facebook társalapítója is tagja egy olyan konzorciumnak, amely kisebbségi tulajdonosként bevásárolná magát a Liverpoolba. A konzorciumot a SkyNews információi szerint Amit Bhatia brit–indiai üzletember vezeti – ő Lakshmi Mittal acélmilliárdos veje, aki a közelmúltig a Queens Park Rangers (az angol másodosztályban játszó londoni futballklub) részvényese volt.
Az üzletet az értesülések szerint akár már a héten bejelentheti a Fenway Sports Group (FSG), amely 2010 óta a klub többségi részvényese.
Ha a hírek igazak és ha az üzlet lezárul, a világ leggazdagabb emberei közül három is megjelenne a Vörösök, az angol futballtörténet egyik legsikeresebb csapatának társtulajdonosai között.
Jeff Bezos vagyonát az amerikai Forbes mintegy 280 milliárd dollárra becsüli (azon a listán ezzel a világ 3. leggazdagabb embere), míg Eduardo Saverinét mintegy 32 milliárdra. A liverpooli befektetésük mértéke egyelőre nem ismert (egyes értesülések 30 százaléknál is nagyobb részesedésről írnak), de azzal együtt állítólag 6 milliárd dollárra fog nőni a klub értéke, így ez lehet a sportág történetének egyik legnagyobb üzlete.
Ha az üzlet megvalósul, az az FSG 16 éves liverpooli működésének nagy pénzügyi sikere lesz. A Boston Red Sox amerikai profi baseballcsapat (MLB, keleti csoport) tulajdonosa ugyanis mindössze 300 millió fontért (mai árfolyamon mintegy 405 millió dollárért) szerezte meg a Liverpoolt, amikor a klub pénzügyi nehézségekkel küzdött.
Egy ilyen erős konzorcium érkezése táplálja azt a várakozást, hogy tagjai végül a Vörösök teljes irányítására törekszenek – írta a SkyNews, amely a Reutershez hasonlóan nem kapott választ kérdéseire sem a Liverpooltól, sem az FSG-től. Az Amit Bhatia vezette konzorcium szóvivője szintén nem kívánt nyilatkozni.
Szoboszlai csapatát az amerikai Forbes 6,2 milliárd dollárra értékelte májusban, amivel a negyedik legértékesebb labdarúgó-csapatnak számít.
Utoljára 2023-ban cserélt gazdát Liverpoolban lévő részesedés: akkor a Dynasty Equity egy kisebb, mintegy 3,3 milliárd font (4,5 milliárd dollár) értékű csomagot vett meg.