Két érem után is maradt bennem egy nagyon kicsi hiányérzet, hiszen tudom, hogy képes lettem volna egyéniben is az aranyéremre, mint ahogy a csapat is – mondta Muhari Eszter párbajtőrvívó az InfoRádióban, majd hozzátette: a csapatezüst egyáltalán nem volt meglepetés, hiszen az elmúlt négy évben háromszor vívtak Európa-bajnoki döntőt ezzel a női párbajtőrcsapattal. Az, hogy harmadjára sem sikerült az arany, azt jelenti, hogy komolyabb felkészülés kell a jövőre nézve. Most is egy kicsin múlott, előtte is volt már hasonló. De nagyon örült, hogy erre a napra össze tudták szedni magunkat, hiszen nagyon hosszú szezon áll mögöttük, ahol kétszer is érmesek lettek a négy világkupán, úgyhogy egy hihetetlenül jó évet futottak, és ez volt a megkoronázása a csapat világkupa-szezonnak.
„A kontinensviadal volt eddig a legnehezebb verseny az évben, hiszen az európai csapatok az egyik legerősebbek, a párizsi olimpián az olaszok nyertek aranyat, a lengyelek voltak a bronzérmesek, és további európai csapatok is vívtak a legjobb nyolcban. Úgyhogy ez mindenképp egy nagyon erős verseny, főleg úgy, hogy a visszatérő oroszokkal is szembekerültünk már a négy közé kerülésért, utána az olimpiai bajnok olasz csapattal, és utána a franciákkal. Mind nagy fegyvertények, hogy sikerült megvenünk őket, és a franciáktól egy kicsivel maradtunk csak le” – fogalmazott.
Az olimpiai kvalifikáció csak jövő tavasszal indul, de már most látszik, hogy nagyon nagy csata lesz az európai zónahelyért is, és persze a legjobb négyért.
A versenyző szerint előre nem lehet semmit sem kiszámítani, mert gördülő ranglistával dolgoznak, ami azt jelenti, hogy egy jobb szereplés hozzáadódik a ranglistapontjaikhoz, ha pedig rosszabbul teljesítenek, mint előző évben, akkor kiesnek pontok. Úgyhogy minden az adott állapottól függ. „Jelenleg a 6. helyen állunk a világranglistán, és szeretnénk az 5-6. hely környékén lenni a kvalifikáció során. A legjobb a négy közé kerülés lenne, de még az ötödik hely is kvalifikál, úgyhogy ha ott lennénk, az nekünk tökéletes lenne” – mondta.
Alig egy hónap és jön az év fő eseménye, a világbajnokság.
Egy rövid pihenő után ismét Balatonbogláron folytatják a felkészülést a NEKA kézilabda akadémián, és meg sem állnak egészen a kiutazásig, ami pár nappal a verseny előtt lesz. Hongkongban rendezik a felnőtt világbajnokságot, és az időeltolódás miatt ki fognak menni egy kicsivel korábban. Addig pedig a NEKA-n, illetve az utolsó héten Budapesten fognak készülni” – mondta Muhari Eszter olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó az InfoRádióban.
Az interjút Farkas Dávid készítette.