A mérkőzést élőben tudósítottuk, ezt a cikk második felében olvashatják.
A várakozásoknak megfelelően nagy iramban vetették a küzdelembe magukat a felek, melyekre amúgy is jellemző a gólra törő játék. Az első félidő első felében többnyire a bajorok futballoztak veszélyesebben, bár ígéretes akciókat a PSG is vezetett, ám a kapu előtt a Bayern tűnt határozottabbnak, így nem volt váratlan, amikor Pacho rossz becsúszása után Kane büntetőjével a német gárda szerezte meg a vezetést. A vendégek alig néhány perccel később akár növelhették volna az előnyüket, Olise kihagyott lehetősége pedig gyorsan megbosszulta magát, mert a hazaiak a második nagy helyzetüket – az elsőt még az aranylabdás Dembele elpuskázta – gólra váltották Kvarachelia révén. Az egyenlítés után - ha lehet – még élvezetesebbé vált a meccs, sorra vezették a lendületes akciókat a csapatok: a végig agilisen futballozó Olise két szép csel után a kapufát találta el, a túloldalon viszont egy szögletet követően Neves nem hibázott fejjel. A szünet előtti percekben mindkét oldalon kimaradt egy-egy ziccer, majd a Bayern egyenlített a tarthatatlan Olise lövésével. De még ezzel sem volt vége, mert a PSG a hosszabbításban Davies kezezése miatt tizenegyeshez jutott, melyet Dembele értékesített.
A csapatok ott folytatták a második játékrészt, ahol az elsőt abbahagyták. A szezon talán legjobb meccsén egymást követték a nagy helyzetek, de amíg a Bayern sorra kihagyta azokat, addig a PSG három perc alatt két gólt lőtt az egyaránt világklasszis teljesítményt nyújtó Kvarachelia és Dembele lövésével. Ezt követően viszont fordult a kocka, mert szakadatlanul támadó Bayern öt percet alatt felzárkózott egy gólra Upamecano fejesével és Díaz bombájával. A hajrára is lendületben maradt a német bajnok, de egyenlítenie már nem sikerült, sőt, örülhetett, hogy megúszta egygólos kudarccal, mert a franciáknál a csereként beállt Mayulu a kapufát találta el.
A mérkőzés élő tudósítása
A két csapat összeállítása. PSG: Szafonov - Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes - Joao Neves, Vitinha, Zaire-Emery - D. Doué, Dembelé, Kvarachelija. Vitinha tehát vállalta a játékot.
Bayern: Neuer - Stanišić, Upamecano, Tah, Davies - Kimmich, Pavlovics, Olise, Musiala, Luis Diaz - Kane
A Bayern kezdte jobban a mérkőzést, legalábbis a labdabirtoklást illetően. A bajorok hasonlóval próbálkoztak, mint az Atalanta és a Real Madrid elen idegenben.
A PSG hívei büntetőt reklamáltak Pavlovics szerelése után, de Dembelével szemben tökéletesen szerelt a szerb középpályás.
Büntetőhöz jutott az első félidő közepén a Bayern, Olise labdája Luis Diazhoz került, Pacho szabálytalankodott ellene. A tizenegyest Harry Kane higgadtan belőtte, PSG–Bayern 0–1.
Mind a két oldalon kimaradt egy helyzet, Olise és Dembélé is rontott.
Gyorsan jött a PSG válasza. Hvicsa Kvarachelija nagyon pontos lövéssel egyenlített, 1-1
Michael Olise elment Nuno Mendes mellett,Marquinhos sem tudott segíteni, de a labda kijött a kapufáról.
Már vezet a PSG! Ousmane Dembélé szögletből beívelt labdáját Joao Neves a kapuba fejelte, 2–1.
A 42. percben kiegyenlített a Bayern München. Michael Olise négy védő között bevitte középen a labdát a tizenhatoson belülre, nem támadták meg, belőtte, 2–2.
Az egyperces hosszabbításban a VAR is munkába lépett, Alphonso Davies karját érte a Dembelel által rárúgott labda a tizenhatosán belül. A játékvezető kiment, megnézte és büntetőt ítélt a franciáknak. Szigorúnak tűnik az ítélet, de nincs apelláta. Ousmane Dembélé belőtte, ismét vezet a PSG, 3–2.
Vége a látványos játékot, sok izgalmat hozó félidőnek.
Hvicsa Kvarachelija újabb gólja, 4-2. Hakimi a tizenhatoson belülről, jobbról keresztbe lőtte a labdát, kicsit hátra. Elment a labda védők és csatárok között, aztán érkezett a grúz csatár, és tökéletes lövéssel bevette Manuel Neuer kapuját.
Az 59. percben Kvarachelija a saját tizenhatosánál indította Douét, aki hosszas labdavezetést után a balszélső vagy balösszekötő helyén lévő Dembéléhez passzolt. Ő pedig elrúgta a labdát Upamecano mellett,aztán az a jobb kapufa éléről a hálóba pattant, 5–2.
Hat perccel később éppen Dayot Upamecano fejhelte a kapuba Joshua Kimmich szabadrúgása után a labdát, 5–3.
A Bayern egyáltalán nem hagyja magát. Harry Kane labdáját Luis Diaz a kapuba lőtte, 5–4.
Még öt perc van hátra.
Az alig néhány perce pályán lévő Semmy Mayulu a lécet találta el.
Vége, 5–4-re nyert a PSG, folytatás nyolc nap múlva, szerdán.