GULÁCSI PÉTER: 2009-ben a Liverpoolból került be a keretbe, azóta is csak külföldi klubok (RB Salzburg, RB Leipzig) tagja. Az első magyar, aki BL-elődöntőben szerepelt, 58 válogatottságig jutott. A Kicker sportmagazintól többször is világklasszis minősítést kapott.
SZABÓ JÁNOS: akkor is a Paks tagja volt, egy féléves siófoki kirándulástól eltekintve azóta is az. Hatszoros válogatott, kétszeres bajnoki második, kétszeres Magyar Kupa-győztes (2024, 2025) és Ligakupa-győztes (2011). Az élvonalban 402 mérkőzést játszott.
TAKÁCS PÉTER: a miskolci védő 2015 végéig játszott a legmagasabb osztályban, 126 mérkőzés van a háta mögött. A legmagasabb osztályban a Diósgyőr, a Pápa és a Mezőkövesd mezében szerepelt. 2021-ben még az NB III-ban futballozott. A mostani idényben is játszott még a vármegyei I. osztályban, az Emődi ÁIDSE tagjaként.
KISS MÁTÉ: a győri középpályás 110-szer játszott az NB I-ben, utoljára az 2019–2020-as idény őszén, a ZTE mezében. Korábban az ETO, a Siófok és a Gyirmót futballistájaként is szerepelt az NB I-ben.
DEBRECENI ANDRÁS: ő is azok közé tartozik, akik eljutottak a felnőtt válogatottságig, 2012. június 1-jén, Egervári Sándornál játszott néhány percet. 2023-ig futballozott a két profi osztályban, a Bp. Honvéd, a Diósgyőr, a KTE, a Vasas (a piros-kékeknél búcsúzott el az NB I-től 2017 tavaszán), majd az ETO és a Mosonmagyaróvár soraiban szerepelt. Szintén 110 élvonalbeli meccsig jutott. A Mezőörs KSE védőjeként 2024 tavaszán az Amatőr Kupa-döntőjébe jutott. Pályafutásának már vége.
KORCSMÁR ZSOLT: még többre vihette volna, ha nem ilyen sérülékeny, így is eljutott 26 válogatottságig. 2010 óta csak egy szezont töltött itthon, a Vasas játékosa volt. Kint megfordult a norvég Brann Bergen, a német Greuther Fürth és a dán Midtjylland csapatában is. Norvégiában él, az Os TF nevű alakulat szakmai stábjában kapott munkát.
KOMAN VLADIMIR: 2010 és 2015 között 35-ször játszott a válogatottban, egy időszakban a meggypiros mezesek legtöbbet játszó tagja volt. 2023-ban, Diósgyőrben zárta le élvonalbeli pályafutását, amelynek folyamán Olaszországban, Monacóban, Oroszországban, Törökországban, Iránban és az Arab Emírségekben is futballozott. A 2024–2025-ös szezonban a Kelen SC-ben játszott, most a Dorogi FC játékosa. Emellett a Sport TV szakkommentátora.
SIMON ANDRÁS: a Simon ikrek egyik fele a Liverpool játékosaként, de a Córdobából került be a vb-keretbe, majd még az Excelsiorban játszott, Rotterdamban. 2011 óta hazai klubokban játszik, az ETO, a Pápa, a Haladás, a Kecskemét, a Paks, a Gyirmót és az MTK alkalmazottja volt, némelyikhez vissza is tért. 120 NB I-es mérkőzésén 14 gólt szerzett. A legutóbbi három idényt – a mostanit is beleértve – Csákváron töltötte.
NÉMETH KRISZTIÁN: neki jósolták a mezőnyjátékosok közül a legszebb jövőt, 37 válogatottságig jutott, 4 gólt szerzett, részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon. 2007-ben ment a Liverpoolhoz, 2020-ig csak szoros kivételként tért haza, miközben angol, görög, holland amerikai, katari és felvidéki klub játékosa is volt. Néhány országban több klubban is játszott. Görög bajnok lett, az Egyesült Államokban két sorozatban is kupát nyert. Utolsó klubja aktív játékosként az MTK.
DUDÁS ÁDÁM: a keret egyik legbalszerencsésebb tagja. 2014 nyarán tudott utoljára pályára lépni az NB I-ben, az ETO labdarúgójaként. Három hiányzott csak a 100. élvonalbeli mérkőzéséhez. A 2016–2017-es idényben még megpróbált visszatérni, két meccsen tudott játszani. Az ETO akadémiáján egyéni képzésért felelős edző.
VARGA ROLAND: 2015 és 2021 között négy bajnoki címet nyert a Ferencvárossal. 2014 és 2021 között 24-szer játszott a válogatottban. Pályafutása során olasz, emirátusokbeli és lengyel gárdában is futballozott, 2023–2024-ben az OSK Sepsiben játszott, ott 2023-ban Román Kupa-győztes lett. Hazatérése után a Pakssal Magyar Kupát nyert, 2025-ben. A Videoton támadója az NB II-ben.
MEGYERI BALÁZS: a Ferencvárosból indult, majd 2010 és 2022 között külföldön védett. Ha többnyire nem is volt első számú kapus, öt görög bajnoki címet szerzett az Olympiakosszal. Utóbb a Getafe, a Greuther Fürth, az Atromitosz, a Göztepe és az AEL Limasszol alkalmazottja volt, öt különböző országban is szerepelt. Hazatérése után előbb a DVSC foglalkoztatta, majd az ETO-hoz igazolt. Egyszeres magyar válogatott.
SZEKERES ADRIÁN: az egykori védő 115 NB I-es mérkőzésen játszott. Pályafutása során az MTK, a Videoton, a Puskás Akadémia, a Dunaújváros és a Gyirmót sorait erősítette. Volt már videóelemző U17-es vb-n, pályaedző NB II-es kluboknál, illetve az Eger vezetőedzőjeként is dolgozott. Felbukkant a Spíler TV szakkommentátoraként is.
PRÉSINGER ÁDÁM: a 2016–2017-es idény végéig játszott a legmagasabb osztályban, a Fehérvár, a Vasas, a Pápa és a Gyirmót focistájaként is játszott az NB I-ben. Kilencvenhárom élvonalbeli találkozót vívott. 2020 februárja után a Merkantil Bank Ligában szereplő FC Ajka balhátvédje volt, 2024 nyara óta a Koroncó játékosa a Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályban.
ZÁMBÓ BENCE: Pályafutása során 47 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, 2013 őszével bezárólag. A legmagasabb osztályban már a junior-vb előtt bemutatkozott az ETO játékosaként, a Diósgyőr, az MTK és a Kaposvár mezében játszott NB I-es meccset. Az elmúlt tíz évben a Csornai SE, a Lipót Pékség SE, újra a Csornai SE labdarúgója volt, majd Debreceni András klubtársaként, a Mezőörs KSE Amatőr Kupa-döntős csapatában töltötte 2023–2024-es idényt, de még a következőt is. Immár ő is a Koroncó csapatát erősíti.
SIMON ÁDÁM: Három válogatottság és 187 élvonalbeli mérkőzés került a neve mellé. A Haladásból Olaszországba igazolt, a Palermo, később a Bari játékosa is volt. Kölcsönjátékosként Szombathelyre tért vissza, majd 2014 és 2017 között a Videotont erősítette, akkor került be a válogatottba és nyert magyar bajnoki címet. Következő állomáshelyei a Gyirmót, a Haladás, a Paks, majd az ETO voltak, 2020 nyara után a Szeged-Csanád Grosics Akadémia középpályása volt, négy idényen keresztül. Ott az edzői munkába is belekóstolt már.
GOSZTONYI ANDRÁS: Utoljára a Kisvárdában játszott az élvonalban és jutott el 209. élvonalbeli mérkőzéséig. Korábban viselte az MTK, a Videoton (2011-ben bajnok lett), a Diósgyőr és a Haladás mezét is. Két országban játszott légiósként, Olaszországban (Bari) és Lengyelországban (Śląsk Wrocław) is jutott neki néhány perc az első osztályban. 2022 nyarától már csak az NB III-ban futballozott, a Kisvárda és a Fehérvár II csapatában, Móron és Dunaújvárosban. Mostanság a Fehérvárcsurgó vármegyei II-es csapatának alkalmazottja.
BALAJTI ÁDÁM: 2014-ben zárta le élvonalbeli karrierjét, 88 találkozón 16 gólt szerzett addig. Sokat vándorolt, a Diósgyőr, a DVSC, az Újpest, az MTK, a Mezőkövesd, a Szolnok, az ETO FC, a Vác, a Vasas, a Tiszakécske és a Budaörs játékosa volt. Mostanság az Emődi ÁIDSE csatára. A 2018–2019-es idényben, a Vasas csatáraként 37 meccsen 32 gólt szerezve az NB II, azaz a Merkantil Bank Liga gólkirálya lett.
FUTÁCS MÁRKÓ: a francia Nancy utánpótlásában szerepelt, játszott a Werder Bremennél, az Ingolstadtnál, a Portsmouth gárdájában, a Leicester Citynél, a török Mersinnél, majd pályafutása talán legjobb időszakában a Hajduk Splitnél (horvát bajnok és gólkirály is lett), később az Olimpija Ljubljanánál. Viselte itthon a Diósgyőr, a Fehérvár, a ZTE és az MTK mezét. Pályafutása végén a Honvéd csatára volt néhány hétig, de már nem tudott játszani. A magyar élvonalban 90 bajnokin 31 gólt szerzett, három mérkőzésen játszott a válogatottban. Ligakupát és Magyar Kupát is nyert.
TÓTH BENCE: 2021-ig itthon futballozott, 135 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Legutóbb a Mezőkövesd középpályásaként játszott a legmagasabb osztályban, 2018 őszén. Az elmúlt években többnyire osztrák alacsonyabb osztályú csapatokban játszik, előbb az SC Harland mezét viselte, majd az SV Neulengbachban játszott, az év eleje óta az Altlengbach középpályása. Közben a Pest vármegyei II-ben a Péceli SSE mezét is viselte.
KOVÁCSIK ÁDÁM: 2007 és 2014 között Olaszországban védett, a Reggina tagja volt, klubja három kisebb alakulatnak is kölcsönadta. Pályafutása nagy fordulatot vett, miután hazatért a Fehérvárhoz, az NB I legjobb kapusai közé emelkedett, bajnok és Magyar Kupa-győztes is lett. Egyszer védett a válogatottban is. Egy súlyos sérülés kettétörte a karrierjét, azóta az ETO, majd a Mezőkövesd kapusa volt, 2025-ben Mol Magyar Kupát nyert a Pakssal, amelynek mostanság is alkalmazottja.