Nyitókép: Photo by Alessio Morgese/NurPhoto via Getty Images

A Bodö/Glimt sokadszor is megcsinálta, amiről azt hittük, lehetetlen

Infostart
2026. február 25. 10:00
Szenzációs, de nem a semmiből jött a Bodö/Glimt bravúrja: a Bajnokok Ligája történetében először jutott be norvég csapat a legjobb tizenhatba.

Ugyanakkor a Bodö/Glimt csak a BL-ben újonc a mostani idényben, nem a nemzetközi porondon, s még csak nem is az európai kupák tavaszi szakaszában: egy éve, 2025 tavaszán az Európa-ligában a holland Twente, a görög Olympiakosz és az olasz Lazio csapatát kiejtve az elődöntőbe jutott, csak ott esett ki, a Tottenhammel szemben.

Ettől még tény: a nagyjából 110 kilométerrel az Északi-sarkkörön túl fekvő norvég város csapata meglepetést keltett azzal, hogy a negyedik 2026-os tétmérkőzését is megnyerte: a Manchester City, az Atlético Madrid és az Internazionale elleni győzelem után újra megverte a kilenc hónappal ezelőtt BL-döntős milánói fekete-kékeket.

Van-e, aki még ma is csak a hazai pályának, a műfűnek, a különleges körülményeknek tulajdonítja a Bodö/Glimt sikereit? Hiszen ez a csapat nyerni tudott a madridi Metropolitanóban és a milánói San Siróban is!

A Bodō/Glimt az első norvég csapat, amelyik a kieséses szakaszban továbbjutott a Bajnokok Ligájában.

Az első csapat Európa öt nagy ligáján kívülről, amelyik négy egymást követő győzelmet aratott a BL-sorozatban az említett ligákba tartozó (angol, spanyol, német, olasz és francia) ellenfelek ellen. A BEK-ben utoljára a holland Ajax volt erre képes, az 1971–1972-es szezonban, amikor meg is nyerte a trófeát.

Jens Petter Hauge, aki azon kevés játékos egyike a Bodö/Glimt keretében, aki volt már topligás csapat tagja, pikáns, de éppen az Inter városi riválisának, az AC Milannak a mezét viselte, hat gólt szerzett már a mostani sorozatban. Ez a legtöbb gól, amit norvég játékos valaha is szerzett egy norvég klub színeiben egy BEK- vagy BL-kiírásban.

„Nagyon izgalmas lesz látni, mit hoz a következő két mérkőzés” – mondta a továbbjutás után, s egyáltalán nem mindegy, hogy megfogja-e Fortuna a norvégok kezét. Két ellenfélből kapnak egyet: a lisszaboni Sporting vagy a Manchester City lehet az.

„Történelmi pillanat ez a Bodö számára, és azt hiszem, a norvég futball számára is” – mondta Kjetil Knutsen menedzser a mérkőzés után.

Alighanem az európai futball számára is. Visszahozza a futballromantikát, a reményt, hogy egy „kiscsapat” is felveheti a versenyt az óriásokkal.

A Bodö/Glimt csapatában az izraeli születésű, orosz és brit útlevéllel is rendelkező kapus, Nyikita Haikin kivételével kizárólag skandináv, sőt, a mezőnyjátékosokat tekintve a dán Högh kivételével csak norvég futballisták szerepeltek kedd este Milánóban.

Az alaptizenegyben négy saját nevelésű futballista van. A transfermarkt.de szerint a keret összesített piaci értéke 57 millió euró, nincs olyan játékos, akinek 10 millió euró fölötti lenne.